Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
Földművelés, növénytermesztés Ahhoz, hogy képet alkothassunk Kecel népének egykori földművelő tevékenységéről, kutatásaink során megyei és országos összeírásokat, úrbéri összeírásokat, dézsmajegyzékeket, uradalom-leírásokat, jegyzői jelentéseket és még sok fajta más levéltári forrást tekintettünk át. Legtöbb adatot kétségtelenül a dézsmajegyzékeket szolgáltattak, de ezek okozták a legtöbb gondot is. Munkánk során megkíséreltünk számsorokat összeállítani a terméseredményekről, számításokat végezni a mezőgazdasági munka termelékenységéről stb. Szembenéztünk azokkal a buktatókkal, amelyek az ilyen kutatásokat jellemzik: az összeírások pontatlanságaival, a dézsmajegyzékek nehezen feloldható rejtélyeivel, a különböző átszámítások és mértékegységek kusza szövevényeivel. Munkánk előrehaladtával egyre inkább tudatosodott bennünk, hogy a különböző összeírások és dézsmajegyzékek rengeteg számadatának bemutatása és teljes értékű részletes elemzése messze meghaladja tanulmányunk tervezett terjedelmét. Ezért itt csak a főbb vonulatokat és tendenciákat ismertetjük történeti-néprajzi kiindulóponttal. Nincs igazán hiteles mércénk annak megállapítására, hogy egy adott pillanatban a földművelés vagy az állattartás volt-e a fontosabb megélhetési forrás Kecel népének életében. Koronként és társadalmi rétegenként jelentősek voltak a különbségek. Például a XVIII. század közepén néhány fölöttébb gazdag jobbágycsalád életében talán az állattartás lehetett a súlyosabb jövedelemforrás, a XIX. század közepe felé viszont a középparaszti és szegényebb paraszti rétegek kezében már a földművelés és a szőlőművelés elsődlegessége nyilvánvalónak látszik. Azért időzünk ennyit ennél a témánál, mert a tájtörténeti és néprajzi kutatások egyik sarkalatos régi kérdéséről van szó. Évtizedek óta gyakran hangsúlyozzák a kutatók, hogy az Alföldön a XVIII. században még az állattartásnak volt döntő jelentősége. Mellette a földművelés valamiféle alábecsült, kiegészítő szerepű termelési ágnak számított. Ennek a gondolatnak azután egészen elfajzott sematikus és vulgarizált megfogalmazásai olvashatók a napi sajtóban és némely „helytörténész" munkáiban. Azt kell mondanunk, hogy amikor ezek a gondolatok megfogalmazódtak, a tudományban az Alföld egyet jelentett a szabadalmas területek: a Jászkunság, a Hajdúság, Debrecen, Szeged világával. Valóban ezek a területek határozták meg dominálóan az Alföld arculatát, de azért akadtak itt úrbéri függőségben élő jobbágyhelységek is. E jobbágyhelyeken más útjai voltak a gazdasági fejlődésnek. így a földművelés szerepének megítélésben is árnyaltabban kell fogalmaznunk. Korábban kalocsai, most pedig keceli kutatásaink irányították rá figyelmünket azokra a szigorú földesúri rendelkezésekre, amelyek a földművelést szorgalmazták és követelték. A kalocsai uradalom területén a XVIII. században nem írtak olyan falu- vagy pusztabérleti kontraktust, amelyben a földesúr ne figyelmeztetett 111
