Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
kevesebb birtokkal indulhattak önálló gazdálkodásuk útján, mint amilyen nagy birtok részesei voltak az apai házban. A gazdák általában végrendeletben határozták meg, hogy melyik gyerekükre mit hagynak. Az uradalom képviselői többször rendelkeztek arról, hogy a jobbágytelket ne aprózzák el. E rendelkezések végrehajtása és betartása a falusi bírákra várt. A legnevezetesebb ilyen rendelkezést 1813-ban fogalmazta meg a kalocsai érseki úriszék, amikor kihirdették a bíráknak, hogy „az urbáriális földek fertályokon alul ne osztassanak". Akik a fertályt, vagyis az egész telek egynegyedét még apróbb részekre osztják fel, elvesztik egész birtokukat. Kérdés: mi lett annak a gazdának a gyerekeivel, akinek csak egy fertály földje volt? Vagy azokkal, akik négyen áhítoztak két fertály földre? Stb. Nehezen boldogultak. Egy örökölte közülük az egy fertályt, vagy kettő a két fertályt. A többi gyereknek másképp, a maga erejéből kellett boldogulni. Szerencsésebb eset volt, ha a második vagy harmadik gyerek szőlőt vagy kerteket örökölhetett. Ezek művelésével és szorgalmas állattartással később esetleg telket vehetett, és visszakerülhetett a telkes jobbágyok rétegébe. Hasonló volt a helyzet a gazdag telkes jobbágyok utódaival is. Megfigyelhető, hogy pl. egy % telkes jobbágy négy fia nem örökölhetett egyformán a földből. A gazdaság folytatására kiválasztott fiú (néha az elsőszülött, néha a legkisebb, máskor a gazda kedvében járó: az aki az öreg gazdát eltartotta, és nevelte kisebb testvéreit stb.) megkapott a % telekből V2-et, egy másik fiú „vett házzal" Vi-et, a többi fiúnak jó, ha kertek, szőlők jutottak zsellérsorssal. A földvagyonból nem részesedő gazdafiak sorsa sokféle volt. A szerencsésebbeket már fiatalon iparos mesterségre taníttatta az apja. Ezekből zsellér jogállású iparosok lettek. Egy részüknek a nehéz parasztzsellérsors jutott. Azok, akik nem „düllőztek" eléggé apjukkal, tehát később is alig remélhettek örökséget, más gazdákhoz álltak béresnek. Az önállóságukat megtartó zsellérek szőlőiket, kertjeiket művelték, esetleg a tanács parcellázásai révén ezeket újabbakkal gyarapították. Nyaranta részesaratást és nyomtatást vállaltak. Egyesek felcsaptak katonának. Ismét mások pásztorságra adták fejüket. A föld nélkül maradt gazdafiakból kerültek ki - befolyásos apai támogatás esetén - a kocsmárosok, fogadósok, földesúri alkalmazottak, stb. Aki végképp úgy érezte, hogy jobbágytelek nélkül nem boldogulhat Kece- len, az odébb állt. A XVIII. század végén és a XIX. század elején a Bácska még vonzotta a települőket. Kecelről sokan költöztek délebbi helységekbe. Az elköltözések egyik indítóokát a telekosztások végességében, a föld nélkül maradt gazdafiak jelentős számában kereshetjük. A gazdafiak igen gyakran úgy igyekeztek megőrizni korábbi társadalmi helyzetüket, hogy házasságkötésük után nem önállósították magukat, hanem továbbra is apjuk nagycsaládjában maradtak. Arra is számos példa akadt, hogy az öreg családfő halála után 2-3 házas gazdafi továbbra is együtt 109
