Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
helyi bíráknak és rajtuk keresztül az uraság tisztjeinek. Ha egy jobbágyra rábizonyították, hogy nem képes a terhek viselésére, telkét elvették, és átadták valaki másnak, pl. rokonuknak vagy jó emberüknek. Ilyen esetekben, ha az új birtokos valóban jobb „tehetségű" volt, mint a régi, az uradalom nem marasztalta el a bírákat. A kalocsai érsekség tiszttartói és gazdasági szakemberei a kései feudalizmus utolsó száz esztendejében több alkalommal kifejtették, hogy az uradalomnak nem szegény, alig tengődő, hanem vagyonos, tehetős jobbágyokra van szüksége. A házas zsellérek számának növelése nem kívánatos. Csak olyan jobbágyra van szükség, aki ki tudja használni a számára átadott földeket, több termelésével növeli a földesúrnak adandó terményjáradékok mennyiségét, zökkenőmenetesen teljesíti a földesúri, vármegyei és állami terheket. A jobbágyi teherbíró-képesség és a földbirtoklási jog összefüggésének elvét kíméletlenül alkalmazták. Ebben nem csak földesúri önkényt kell látnunk, hanem a faluközösség érdekét is. Ha pl. egy egész telkes gazda elvesztette „tehetségét", nem művelte rendszeresen a földjét, és nem szolgált utánuk, nagy-nagy veszteség érte a közösség egészét, hiszen ebben az esetben az egész telekre arányosan járó tartozásokat a többi lakosnak kellett átvállalni. A kíméletlen következetességre hadd álljon itt egy jó példa. A Kecellel kapcsolatos XIX. század elején keletkezett iratokban gyakran olvashatjuk Sendula Márton keceli árvatútor nevét. A XVIII-XIX. század fordulójának egyik legjellegzetesebb keceli személyisége volt. Egész telkével Kecel leggazdagabb jobbágyai közé tartozott. Felesége egy kései leveléből tudjuk, hogy valamikor hűségesen szolgálta az uradalmat, mint „mezei ispán" és keceli borbíró. Árvatútotként és esküdtként nagy szava volt a keceli tanácsban. 1815-ben hirtelen meghalt. 40 éves özvegyétől és 4 neveletlen gyermekétől a helyi vezetők azonnal elfoglaltak % teleket, és másoknak adták. A feleség levélben kérte az úriszéket, hogy hadd tartsa meg az egész telket. Az ítélet megerősítette a történteket. Az úriszék indoklás szerint Sendula Már- tonné „elégtelen" az egész sessio föld művelésére és a tőle járó terhek viselésére, következésképp, csak egy fertályt tarthat meg, a 3A telket nem kapja vissza.53 Az uradalom többi helységének gyakorlatához hasonlóan a XVIII. században valószínűleg Kecelen is előfordult, hogy valaki érezvén „tehetség" nélküli állapotát, lemondott telkéről, hogy megszabaduljon a vele járó szolgáltatásoktól. Sokan eleve nem is igényeltek telket, illetve nem fogtak föl telket 1770-ben az úrbérrendezéskor. E korai időkben az úrbéri teleknek valószínűleg nem is volt igazi pénzértéke. Nagyrészt ingyen áramlott át az egyik gazdáról a másikra. 53 KÉL. II. Úr. ir. 1815.113. - KÉL. II. Gazd. ü. ir. 1824. 107
