Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)

A SZÁLLÁS, A HAVASI GAZDÁLKODÁS IDŐSZAKOSAN HASZNÁLT TELEPHELYE

kább a gazda felesége és leánya bajlódott a marhákkal a szálláson. Valamelyikük éjszakára is a hegyen maradt, és az új kicsi házban tüzelgetett, aludt. A XXI. század elején Tankó Imre Vajda ugyancsak szarvasmarha teleltetésre használja az Urusok pataka eredete tájékán fekvő hegyi szállását. A teleltetést azonban másként, más időtartamúan végzi, mint a korábbi években. A változáshoz valószínűleg hozzájárult az a tény, hogy újabban ökrösfogatot használ, amellyel eredményesen tud szénát szállítani le a házához és trágyát hordani föl a kaszálójára. Talán a kényelem is befolyásolta a változást. A gazda és felesége egyaránt arra törekszik, hogy lehetőleg ne kelljen fent aludniok a szálláson. Az igázott ökrök egész télen az otthoni csüristállóban telelnek. Március 1-jéig a tehenek is velük együtt fogyasztják a szénát. Március l-jén a család öt tehenét felhajtják a szállásra. Május 10-ig, a legelőre hajtás napjáig maradnak ott. Közben megellenék. Borjúkkal szaporodik a marhaállomány. Az állatokra éjszaka és a nap nagy részében senki sem vigyáz. Békésen álldogálnak és fekszenek a magányos csűristállóban. Előfordul, hogy a kisborjúk is felügyelet nélkül születnek. Reggel és délután a család valamelyik tagja feljön a szállásra etetni és fejni. Ha elvégezte munkáját, magára hagyja az állatokat, és hátat fordít a lakott tanyáktól viszonylag messze eső hegyi szállásnak. A Tankó Imre Vajda szállásáról írottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a hegyi tartozéktelepek használatának módja három évtized alatt többször is megváltozhatott. A vizsgált szállás hosszú ideig kosarazó marhanyaraltatás színtere volt. Utóbb marhateleltető hellyé vált. Gazdája néhány éves váltással a marhateleltetés két formáját valósította meg. Kísérletezett a marhák egész télre szabott szállási teleltetésével, majd a XXI. század elején a télvégi, viszonylag rövid szállási teleltetésnél állapodott meg.