Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)
TÁJ, NÉP, TÖRTÉNELEM
Orbán Balázs, aki Kászon felől érkezve a Bence pataka szádjában, vagyis Aklosban érte el az Űz patakát, némi borzadállyal írt az Uz menti, hosszú Kistölgyesi-szoros útviszonyairól: „Az Uz vidéke vadregényes havasi táj, mindenfelől magas, meredek fenyvesnőtte; itt-ott sziklaszálakkal ékes havasok keretelik be a folyam szűkre szabott völgyét, hogy csak is a zajongva rohanó pataknak és az útnak marad fösvényen kimért helye; ez út pedig legborzasztóbb minden havasi útaink közt, az úton szikladarabok, melyeken alig lehet áthatolni, a folyamon hidak, melyekre lépni borzad az ember, mert azok akként alkotvák, hogy két átvetett gerendára reá vetnek egy halom szindeszkát, melyek a lovak léptei alatt ide s tova csuszkáinak Ilyek ezen félelmetesen ingó hidak, melyek alatt néha nagy mélységben rohan a sziklaéleken habbá tört folyam, s melyre lépni csakis az ily borzadályos átkelésekhez szokott havasi ember és ló mer. " Nem véletlen, hogy a Székelyföld jeles vándora felindultságában úgy ítélte meg, hogy a Kistölgyesi-szorosban csak csempészek közlekednek Erdély és Moldva között. Bizonyára kénytelenek voltak ezen az úton járni azok a faszállító szekerek is, amelyek az Orbán Balázs által jelzett 14 Uz menti „fürész" fáját hordták. 7 Az Úz mente tehát az újkorban nem számított híres átkelőhelynek, sokak által ismert országkapunak, de embert és állatot próbára tevő, rossz útjával mégiscsak határátkelőhely volt Erdély és Moldva között, mondhatnánk: szük rés a hatalmas hegyek átjárhatatlan falán, amit a forgalmas utakat elkerülő ki- és beosonok, menekülők, titokban járók, valamint a keletről érkező kisebb-nagyobb hadak, portyázó, fosztogató csapatok mindig számontartottak és szükség esetén igénybe vettek. Talán az sem törvényszerű, hogy a XIX-XX. században nehezen járható út mindig ugyanolyan nehézségeket okozott a közlekedőknek. Lehetséges, sőt feltételezhető, hogy a nagyarányú fakitermelés, erdőpusztítás, fafeldolgozás előtti időkben, pl. a középkorban az Úz mellett haladó utat nem érte rendszeresen a faszállító szekerek terhe, és ezért kevesebb nehézséggel lehetett közlekedni rajta. Másrészt feltételezhető, hogy az út nem mindig követte szorosan a kanyargó patakot. E tanulmánynak nem feladata a történelem ködébe vesző idők históriáinak nyomozása, különösen nem a hadtörténet eseményeinek boncolgatása. Ezért csak utalok néhány efféle történeti kérdésre. Az Úz patak neve a háromszéki Úzon falu nevéhez hasonlóan a hajdani úz nép magyar nevét őrzi. Az úzok, a besenyőkhöz, kunokhoz, jászokhoz hasonlóan, törökös nyelvű keleti néptöredékként telepedtek le az Árpád-kori Magyarország területén. 8 Egy csoportjuk valószínűleg az Úz vize tájékán, 7 ORBÁN Balázs 1868-1873. II. 40., 55-56. s KRISTÓ Gyula (fószerk.) 1994. 503. - KNIEZSA István 1938. 439. - LIGETI Lajos 1986. 537.
