Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Egy tudomány forrásvidékén - Hála József: Hogyan gyűjtöttek elődeink? Anekdoták és történetek a magyar néprajztudomány klasszikusairól II.

„[...] A mint ezt [a Bethlen-kastélyt] lefényképezni akaróm, furcsa egy történet volt, melyet olvasóim mulattatására, de mint a nép jellemzésére vonatkozó adatot is itt közlendőnek vélek. Egy szép reggelen kikeresvén Tereminek festői pontját, kipakoltam gépemet, de a fényképészekkel igen gyakran ingerkedő idő ez alkalommal is akadályozólag veié közbe magát, mert hirtelen elborult. Én, hogy ne kelljen újból felpakolni, a gépet és kellékeket beraktam egy közeli román fijldészhez, de midőn másnap megjelenek, hát ottan találom a falusi bírót hűtéseivel (mind oláhok) és a falunak ácsorgó népességét. Az elöljáróság a gépet és hozzátartozókat mind kihordotta az udvarra, mint valami veszélyes corpus delictiket, s talán máglyára rakják mint valami ördöngös dolgot, ha szerencsére a gépcső nem imponál nekik ágyúszerü öblével. Hanem ahogy én odaértem, hagyva a félelmetes gépe, biró és hütösség nekem esett, hogy ki és mi vagyok? Hiába adtam elő útlevelemet, hiába a főtiszttől nyert nyílt rendelet, melyben utazásom czélja tudattatik a falusi elöljáróságoknak adott azon rendelettel, hogy mindenütt szabadon bocsássanak, s senki által gátolni ne engedjenek. Mindez nem ért semmit, úgy felvilágosító magyarázataim is (bár jól tud magyarul az idevaló oláhság) érteni nem akarják. Útlevelemet, nyílt rendelete- met lefoglalta a biró, sőt engen is letartóztatott mint valami veszélyes kémet, vagy ördöngöst, s igy vittek aztán a kiváncsi néptömegtől kisértetve Ponciustól Pilátushoz, jegyzőtől a popához; esetlegesen azok otthon nem lévén, már bebörtönözni a szolgabiróhoz kisértetni akartak, midőn szerencsémre egy éppen ottan levő főhivatalnokkal találkozván, ez megmagyarázta nekik, hogy vigyázzanak, mert ezért még baj érheti stb., s igy szabadultam meg. Midőn biró uramat méltatlan eljárásáért be akartam a főispánnál panaszolni, ő, ki eddig egész poconsuli büszkeséggel bánt velem, most egyszerre alázatos kérővé változott át, tiszta magyarsággal kért, esdek- lett, hogy engedjek meg, mit meg is tettem. Hanem még csak most jön a legjellemzőbb coloraturája az esetnek; ugyanis a biró és hütösség jól tudta hogy ki vagyok, úgy azt is, hogy hol vagyok szállva, de éppen esetlegesen rósz idő lévén, mikor a falusi nép munkátlanul hever, ők egy kis borra szomjuhoztak, azt pedig úgy hitték megszerzehetni, ha engem elfogva, addig hurczolnak ide-oda, míg én megunva a tréfát, néhány forinttal megváltom magamat ez alkalmatlanságtól, ezért aconto előre megittak zsebemre néhány kupa bort, mely alkalommal a kocsmban kibeszélve bölcs diplomaticus tervöket, úgy jött nekem is tudomásomra később. [...]” 43

Orbán Balázs úttörő vállalkozása után két évtizeddel később sem volt köny- nyebb a fényképező néprajzkutató dolga. Vikár Béla 1889-ben tett somogyi gyüjtő- útja beszámolójának elején még büszkén jelentette ki, hogy „A felsorolt helységek nagyobb részében nőm [Krekács Júlia] fényképfölvételeket eszközölt, szám szerint 40-en felül 44 s hogy ezeket nem volt könnyű elkészíteni, azt is megtudhatjuk írása további részéből:

„[...] Sokkal bajosabb volt fényképi fölvételek számára megnyerni a kellő anyagot. Csökölyben, Somogynak ezen egyik ethnographiai nevezetességű helyén,

43 ORBÁN Balázs IV. 1870. 45^»6.; idézi: ERDÉLYI Lajos 1993. 19.

44 VIKÁR Béla 1891. 118.

554