Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Történeti források néprajzi megközelítésben - Deáky Zita: A veszettség kérdése Magyarországon a 19. század elején

összefoglalást a Nemes Kis Kun kerület főorvosa, Peterka József Sebestyén írta, és a Tudományos Gyűjteményben jelentette meg 1817-ben. A Hydrophobiárúl, az az: a veszettségrűl való elmélkedésekben Peterka Celsustól Boerhave-ig fogta át a veszettség történetét, és azokról a szerekről és eljárásokról írt, amelyek ekkor Európában és nálunk is széles körben alkalmaztak.6 Dolgozatát összefoglalásnak és okulásra szánta, segítséget akart nyújtani a betegség pontos felismeréséhez, a megelőzéséhez és a betegek szakszerű ellátásához.

Peterka itt is, mint más művében, tapasztalataira hivatkozva határozottan ellenezte az ún. kontár orvosok tevékenységét.7 Rosszaiba és károsnak tartotta közegészségügyi és rendészeti szempontból, hogy a Helytartótanács időről időre nemcsak támogatott egy-egy laikus gyógyítót, hanem akár népszerűsített is hathatósnak kikiáltott szert vagy eljárást függetlenül attól, hogy orvos vagy laikus alkalmazta. Példának hozta a Békés vármegyei orvos úgymond veszettséget gyógyító szereit, amelyet a Helytartótanács 1798-ban minden vizsgálat és ellenőrzés nélkül kipróbálásra ajánlott. Ugyanígy egy laikus gyógyító, bizonyos Melchior Pemyész — Peterka szóhasználatával kontár orvos — veszettség elleni szerét 1801-ben a Pesti orvosi Kar jóváhagyása mellett ajánlottak kipróbálára, sőt a császártól elismerésül 20 aranyat kapott.8

Peterka a továbbiakban a példák sorát folytatva, a később is sokat emlegetett Burián János monori lakos, laikus gyógyító tevékenységéről írt. A monori veszettorvos dinasztia tagjának szereit a 19. század első éveiben nem más, mint a korabeli Pest-Pilis-Solt vármegyei orvos, Retteg Ferenc lejegyezte, és alkalmazásra ajánlotta. Ezek után, mint hathatós szert Pest vármegye tanácsa 1814-ben a 20.215. sz. rendeletében jóváhagyta és engedélyezte. Bár eddig nem került elő nyomtatásban a recept, Peterka fanyarul megjegyezte, hogy a Burián-féle veszettség elleni szer leírását a Nemes Jász és két Kún Kerület 1817-ben publikálta.9 Ugyanitt megemlítette még a rokonsághoz tartozó kontár Orvos-asszonyt, Burján Ilonát is, akinek Peterka szintén közölte a szereit. Ez azért is fontos, mert a Burián családdal a 19. század második feléig találkozunk még más orvosok műveiben, valamint a Helytartótanácsi levéltár veszettségi irataiban és az ún. Kuruzslók című hivatali aktákban.

Peterkának az volt a legnagyobb baja a kontárokkal, hogy nem tudták biztosan diagnosztizálni a veszettséget, és ha egy kutya megharapott valakit, a biztonság kedvéért azonnal erős szerekkel kezdték kezelni a pácienst. A későbbi orvosok is egyetértettek vele abban, hogy a beteg gyakran az erős szerek és eljárások hatására halt meg, és egyáltalán nem biztos, hogy veszettségben. Utólag azonban ezt nehéz volt bizonyítani, még a későbbi törvényszéki vizsgálatok is csak a feltételezésekre támaszkodhattak.

Érdekes módon Peterka a Tudományos Gyűjteményben megjelent dolgozata nem indított el szakmai vitát, és a későbbi kiadványok sem említették meg. Sőt a nagyszombati-budai-pesti egyetem orvosi karán 1780 és 1848 között készült mintegy 1000 orvosi disszertációból mindösszesen hét született a veszettségről,

6 PETERKA József S. 1817.

7 PETERKA József S. 1814.

8 PETERKA JózsefS. 1817. 41.

9 PETERKA JózsefS. 1817. 43., 62.

53