Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Kétvízközi homokszemek - Solymos Ede: Morzsák egy észak-bácskai néprajzkutató tarisznyájából

visszaért. A kereskedő, vagy a megbízottja ment vele Bajától vagy Pesten találkoztak. A Jovánovics, azé volt az az emeletes ház az Árpád utcában, borkereskedő volt, az pl. Versecről saját dereglyéjével hozott bort és aztán itt adta el, vagy még tovább valahová. Az is szerb ember volt. A Csapiáros Tuncsa, Antal, szép magyar neve volt, különben echte bunyevác. (Hintereiter Ferenc, 70 éves, Baja, 1975. Adattár: 681-80.)

Csehszlovákiában 2 hónap volt teljes halászati tilalom, ez alatt fát szállítottunk, lementünk egész Bulgáriáig. 1935-ben szűnt csak meg, mikor a hitlerizmus kezdődött, a vámokat megszigorították. Volt útlevelünk, hat hónapos vízumot kaptunk.

10-14 szál fenyőből állt egy tutaj. 30—40 cm-es bükkfaszögekkel volt a keskenyebb végén két, a vastagabb, hátsó végén egy pánttal összeácsolva. Két tutajt a vastagabb végével összefordítottak, drótkötéllel összekötözték, ez volt a kötés. Két kötést az elején belül a pántoknál drótkötéllel összekötöztek, hátul pedig az egészet összefogták, és közé csúsztattak még egy tutajt, a sipcát. így az öt tutajt nevezték egy szakasznak. Ez kitett 6-8 vagont. Egy szakaszon hat evező volt, elöl egy, hátul egy, két oldalt kettő-kettő. Oda eveztünk, ahová akartunk. Csak akkor eveztünk, ha valahová kormányozni akartuk. Egy szakaszon két ember volt, 5-10 szakasz ment egymás után. Nagy szélben megálltunk. Egy szakasz 30-40 m hosszú, és 15 m széles volt.

Ha megállni akartunk, volt kitartó kötél, 20-25 m hosszú drótkötél, a végén piszke, 250 cm hosszú, hegyes, néha vasalt végű durung. A felső végén volt a drótkötél. Parthoz érve egy kiugrott vele, a piszkét srégen a víz felé a parthoz nyomta, az belehúzódott a földbe, ez volt a piszkézés. Akkor fához kötöttük. Voltak nagy póznák is, amivel a parttól eltámogattuk. A szakaszra csináltunk deszkából kunyhót, szalmával megágyaztunk, leterítettük. Volt deszkából egy 70x70 cm-es kiszli, tele földdel, a tetején két tégla, arra tettük a lábast, úgy főztünk. Tüzelőt a parton szedtünk több napra is, meg az anyagból is, ha kellett. Eleimet vittünk magunkkal, meg útközben vettünk.arra tettük a lábast, úgy főztünk. Tüzelőt a parton szedtünk több napra is, meg az anyagból is, ha kellett. Eleimet vittünk magunkkal.

Passzió mesterség volt. Kirándulók is felszálltak sokszor, 2-3 napig is ott voltak csónakostól, én főztem nekik. Beszélgettünk, volt köztünk, aki szépen tudott tamburázni is.

Komáromtól Pestig 24 óra alatt tettük meg az utat, kaptunk 8 forintot, 80 fillér volt akkoriban a napszám. Ercsibe 15 Ft-t. Egy jó halászcsizma 6 ft volt. Bajára 22 Ft-ot. A mohácsi utat megcsináltuk 4 nap alatt. Vissza hajón vagy vonaton mentünk. Ez a fizetség az Osztrák-Magyar Monarchia alatt volt. A 30-as években Bajára 800 cseh koronát fizettek. (Kiss Zsigmond 55 éves, komáromi halász, Dunaszekcső, 1952. Adattár: 113-69.)

Régen, ha árulni mentünk, két karkosarat összekötöttünk és fel a vállra. Gyalog jártunk Bácsalmásra, az négy km innen. Fejen itt nem vittek terhet. (Kollár Imre 64 éves, Mátételke, 1969. Adattár: 118-69.)

473