Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Kétvízközi homokszemek - Solymos Ede: Morzsák egy észak-bácskai néprajzkutató tarisznyájából
juttatták a földet, elfelejtették kimérni a községnek a porciót. Két esküdt utánaszaladt a mérnököknek, György pusztán érték utol, hát ott adták ki, most Bács- szentgyörgy, ide 16 km. Odajártak ki, ott csináltak tanyákat is. Hetenként jártak haza élelemért, ott volt az állat is. A nép ezt megunta, mikor a kincstári erdőket kiirtották, ott eladogatták, itt vették meg. Most Garához tartozik, a németek vették meg, tán kettő van itt, aki megtartotta a régi földet. Bácssszentgyörgy most már kiépült, van néhány utcája, de rengeteg a tanya. Van temploma is, be van építve, tanyaközpont. Most többnyire garaiak vannak ottan, meg csátaljaiak, biztos telepesek, mert a régiek mind bundisták voltak, el kellett menniük. Meg szerbek, bunyevá- cok. Egy napba tellett, míg ökrös szekérrel hazaértek meg vissza.(Szedlacsek Ferenc 75 éves, cipész, Nagybaracska, 1958. Adattár: 43-69.) Az egész falualja erdő volt, lészakötés volt, vesszőt szedtek. A lészákat a környéken árulták, vesszőből fonták a kocsioldalt. Deszka kocsioldal nem volt. Kincstári volt az erdő, vagy bérlőké. Aratni Dunántúlra jártak. Nagy bográcsban főzték a babot, ritkán birkát. Nem búzát, hanem pénzt kaptak. 60 Ft-ot, abból fizették a marokszedőt, de sok pálinkát ittak, alig maradt valami. Kubikolni jártak Szlavóniába, két napig gyalog jöttek haza a talicskával. Egy-egy helyen fél napig is pihentek. Soknak tönkre ment a lába. (Börzsönyi János 75 éves, Nagybaracska, 1958. Adattár: 43-69.) II. Együttélő nemzetiségek A sokacok Dalmáciából jöttek, a népek kiszaladtak a falu végére: "nézzétek milyen sokan jönnek, de sokan, de sokan, így lett sokac. A magyarokkal nem tudtak megegyezni a misén, még vasvillával is kergették egymást. Akkor öten elmentek Zomborba, aláírták a vagyonukat, így építették a szerb templomot. De most már azok is elfogytak. A mise meg feles. Akik aláírták, mind az öten rossz véget értek. Hercegszántó, Béreg, Alsómonostor, ezek egyforma sokacok, dalmátok. Mikor összevesztek az öregek, akkor mondták, hogy ti dalmátok vagytok. Nem nagyon házasodtak össze, de akkor elmagyarosodtak, bármelyik fél volt is a magyar. Vannak itt tótok is, Trencsénből származtak ide, valami 5-6 család, Szekur, Majer, Vidák, Párizs, Lavotti, Medzehorcky, drótosok, üvegesek voltak. Azelőtt a falu végén a szállásházakban laktak, Tót utcának hívják most is. A Szekurok elkezdték a ringlispilt, aztán a többiek is. Tavasszal, József napkor, mikor gyünnek a gólyák, ők mennek, ősszel jönnek vissza. Már mindnek van nagy háza. Azelőtt Horvátországot is összejárták. Én is találkoztam velük, mikor aratni voltunk. Gyerekkoromban a Szekurok, Majerok már itt voltak, hogy mikor telepedtek le, nem tudom. (Varga Simonná 65 éves, Hercegszántó, 1961. Adattár: 74-69.) Az én öreganyámnak a nagyapjának az édesapja az úgy került ide, mint csipkeárus tót, úgy hogy nem is tudott magyarul, csak tótul. Mikor idekerült, jártak így szekerekkel és árulták a csipkét, és itt maradt, azt mondta, megkóstolta a magyar kenyeret itt, és nem ment többet vissza. így kerültek Dávodra a Gugolák nevek, annak a családjai a Gugolákok. Nem tudom, melyik részről jöttek. A nagymama 467 i
