Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Kétvízközi homokszemek - Péter László: Miscellanea Jankovaciana

Aligha túlzók, ha azt állítom: Jánoshalma legnagyobb szülötte Lakó György. Édesapjának, Lakó Gusztáv (1882-1950) tanítónak kedves alakját a Felső- Bácska legutóbbi számában idézte hajdani tanítványa, Karsai Ferenc. Tomagyakor- lataikat idézve fölvillantotta tanítójuk fiának, Lakó Györgynek ifjúkori képét is: „Egyszer egy tavaszi napon bejött egy magas fiatal bácsi, gyakorlatainkat ő is meg­csodálta. Mosolyogva gratulált apjának.” Lakó György 1908. szeptember 26-án született a Kálvária utcai családi házuk­ban. A kiskunhalasi gimnáziumban érettségizett 1926-ban, majd a budapesti Páz­mány Péter Tudományegyetemen a híres Eötvös-kollégium tagjaként magyar és német szakon tanult, és szerzett 1933-ban tanári, 1934-ben doktori oklevelet. Az egyetemen Zsirai Miklós, az Eötvös-kollégiumban Gombocz Zoltán volt mestere. Ez utóbbi egyengette útját Finnországba: ő lett az első magyar ösztöndíjas, aki a két ország közti csereegyezmény keretében 1930-31-ben északi nyelvrokonaink közt, Helsinkiben mélyíthette el egyetemen szerzett tudását. 1931-32-ben Észtországban, Tartuban folytathatta munkáját. 1933-ban Lettországban lív rokonaink nyelvét ta­nulmányozhatta. 1934-35-ben Svédországban, a stockholmi egyetem magyar lekto­raként tanított és tanult. Ekkor tanulmányozhatta a lapp nyelvet. A finn, az észt és a svéd nyelv szerelmese lett; a német mellett csaknem anyanyelvi szinten beszélte őket. A korabeli értelmiségi nyomort jellemzi, hogy az ígéretes tehetségű tudós mint állástalan diplomás alkalmi zongoristaként egészítette ki csekély jövedelmét. 1935- ben az Országos Széchényi Könyvtár gyakornoka volt, majd amikor végre állást kapott, 1936-ban, Jászapáti község gimnáziumába nevezték ki óraadó helyettes tanárnak! Három évet töltött itt, amikor végre a budai katolikus gimnáziumba kerül­hetett. Innen 1940-ben „beosztott tanárként” a Magyar Tudományos Akadémia al­kalmazta: a szótári bizottság foglalkoztatta. Közben finnugor nyelvet tanított a böl­csészkaron és az Eötvös-kollégiumban. 1945-ben visszakerült az Országos Széchényi Könyvtárba, immár státusba. 1950-ben a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete finnugor osztályának vezetőjévé nevezték ki. 1952-ben a Szovjetunióban tanulmányozhatta a komi (zűrjén) nyelvet. Mesterének, Zsirai Miklósnak halála után, 1956-ban ö örököl­te tanszékét a pesti egyetemen. Nyugdíjazásáig, 1978-ig vezette a finnugor tanszé­ket, nevelte az új tudós nemzedéket. 1968-ban vendégtanár volt a müncheni egyete­men. Tanítványai közül többen a finnugor nyelvtudomány kiválóságai, mint Rédei Károly, Hajdú Péter, Honfi László. Ez utóbbi nekrológjában elmondta, hogy finnor­szági ösztöndíjasként tapasztalhatta, milyen jó ajánlólevél volt Lakó György tanít­ványának számítani. Ugyancsak ő jellemezte mesterének alkatát. Száraz, kissé me­rev, „nehéz” ember benyomását keltette; aprólékos, részleteket firtató megjegyzései­ről volt ismeretes, de ezek nem szőrszálhasogatások voltak, hanem a tudományos kutató megkövetelte pontosság és következetesség megnyilvánulásai. Pályáját viták és konfliktusok kísérték. Kálmán Béla a rendszerváltozás után, 1990-ben arra emlé­kezett, hogy amikor az ötvenes évek elején „a párt” a tudománytalan marrizmusra Lakó György 456

Next

/
Thumbnails
Contents