Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Communitas és társadalom - Szőcsné Gazda Enikő: A sepsi református egyházmegye válási jegyzőkönyvei

A zsidó és a keresztyén kultúrkör legősibb iratai tehát már foglalkoznak a válással, mint a nem sikerült házasságok felbontási eljárásával. Mózes törvényei szerint a férj minden különösebb ok nélkül is elbocsáthatja feleségét, ha nem találja azt kedvére valónak. Ezzel szemben Jézus és követői a válást a paráznaság esetében tartják csak indokoltnak. Amennyiben összehasonlítjuk ezeket a szövegeket, egy közös vonás tűnik fel bennük: a válást még nem valamely társadalmi vagy vallási intézmény mondja ki. Az egyének dolga, a férfié vagy a nőé. A zsidóknál írásos nyomot is említ a forrás, válólevél formájában. A keresztyénség alapjait képező újtestamentumi szövegek és az apostolok levelei még erre sem utalnak.

Georges Duby könyveiből tudomást szerezhetünk arról is, miért van ez így... A házasság megkötése, valamint a válás a kereszténység kezdeti évszázadaiban nem volt az egyház dolga. Amint a házasság a családok közös megegyezésén alapuló, gyermekáldást és gazdasági együttlétet célzó szerződés volt, úgy ennek megszüntetésébe sem szóltak bele a papok, egészen a 12. század végéig. Ekkortól alakult ki a katolikus egyház körében a házasság szentségként való értelmezése, és csupán ezt követően próbálta a mindenkori egyház az ellenőrzése alá vonni a házastársi kapcsolatokat és konfliktusokat egyaránt.13 A válást Duby példái nyomán a korai egyházi írók elképzelhetetlennek tartották, tekintettel arra, hogy Évát Ádám testéből teremtették. A házasság az ős-egység jelképe. Ha Ádám elhagyja Évát, oldalbordája örökké hiányozni fog. Ha viszont Éva hagyja el Ádámot, az még rosszabb: Éva nem önálló lény, csupán Ádám oldalbordája...14 15

A református egyház későbben keletkezett, mint a katolikus, így már a keresztény kultúrkör által definiált házasság-felfogást sajátíthatta el. A válási eseteket ennek ellenére még jó ideig bizonytalanság övezte. Bár a reformátusok szemében a házasság nem számított szentségnek, megszüntetése mégis ellentmondott Jézus Krisztus elképzeléseinek. A szent szövegek alapos elemzése és az egyház tanaival való fokozatos összevetése kellett ahhoz, hogy e problémára is megoldás szülessen.

Az erdélyi református egyház a 17. században már bizonyos esetekben megengedetté nyilvánította a válást. Tasnádi Veres Mihály kánonai kimondták, hogy a házasságtörés vagy hűtlen elhagyás miatt kimondható a válás, az ítéletet azonban a periratokkal együtt fel kellett a superintendensnek terjeszteni.13

A válás okait a Geleji-Kánonok írták pontosan körül, és ezek alapján döntött évszázadokon keresztül az egyház a házastársak közti viszálykodásokban. E kánonok a házasságtörést válóoknak tekintették, és az ártatlan félnek újraházasodási jogot biztosítottak, de csak azzal a feltétellel, ha a házasságtörő társat a világi törvényszék kezébe bocsátották. E kompromisszumnak viszont elég nagy ára volt, mivel mind Werbőczy Hármaskönyve, mind pedig Erdély törvénykönyve, az Approbatae Constitutiók a házasságtörőt (nős paráznát) halálra ítélték. A Geleji Kánonok a hűtlen elhagyást is válóoknak tekintették, az ártatlan felet új házasságra bocsátva. Megszabták azt is, hogy 4 vagy 5 esztendő várakozási idő után mondható ki a válás. A Kánonok nem tekintették elválásnak azt az esetet, amelyben hidegség vagy testi tehetetlenség miatt a házastársak egyáltalán nem éltek nemi életet. Ilyen esetben a

13 DUBY, Georges 1987.

14 DUBY, Georges 2000. 251.

15 JUHÁSZ István 1947. 112.

359