Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Népi vallásosság – Térben és időben - Csala Rita: A gyulafehérvári főegyházmegye templomainak titulusa. (Szent Péter és Pál apostolok)

Összesen hat Szent Péter és Pál tiszteletére épült középkori templom megszű­néséről van tudomásunk. Az egyik Firtosváralja (Firtuju - Hargita megye) kápolná­ja volt, amelyet a Firtos egyik csúcsán, a vártól délre, Szent Péter-hegyesének neve­zett helyen tártak fel. Orbán Balázs állítása szerint Szent Péter tiszteletére szentelt kápolna lehetett.71 A másik hasonló hely Füzesszentpéter (Sínpetru Alma$ului - Szilágy megye), ahol két tény teszi bizonyossá, hogy a középkorban temploma volt: első jelentkezéskor Szentpéter a neve, amelyet csak Szent Péter tiszteletére szentelt templomától kaphatta, és 1464-ben plébánosáról van okleveles adat.72 Templomának és híveinek pusztulása korán bekövetkezhetett, mert később sem templomát, sem híveit nem említik. Helyén görögkeleti templom áll.73 A Hargita - kápolna (Hargita megye) a Hargita Kereszthegynek, másképp Ká­polnahegynek nevezett csúcsán állott egykor. Első említése 1622-ből származik. 1643. aug. 29-én VIII. Orbán pápa búcsút engedélyezett a Szent Péter és Pál tisztele­tére szentelt kápolna javára. A kápolna később romos lett és a távolság miatt is a búcsúengedélyt 1721. május 13-án XII. Kelemen pápa a kápolnásfalvi kápolna (templom) javára újította meg. Orbán Balázs felkereste és megtalálta az egykor 12 lépés hosszú és 20 lépés széles kápolna alapfalait és szétszórt köveit.74 Szentpéterfalva (Bozna - Szilágy megye) 1619-ben jelentkezik először okle­vélben75, Szent Péter tiszteletére szentelt temploma és a falu neve középkori lehetett. Középkori templomáról és híveiről későbbi adat nincs.76 Vajdahunyad (Hunedoara - Hunyad megye) várkastélya a Szent Péter-hegy lá­bánál épült. A hegy nevében őrzi a középkori első templom emlékét, amely hegyen még a múlt században is templomromok nyomai voltak. 1533-ban a templom és a kolostor leégett.77 1450-ből van adatunk Szent Péter és Pál titulusú templomáról, amely a reformáció során a reformátusok birtokába jutott.78 Sarmaság (§ärmä§ag - Szilágy megye) Szent Péter tiszteletére épült templo­mának leégését Mező András említi egy 1349-es oklevélátiratra hivatkozva.79 A fentebb bemutatott 42 templom és kápolna közül ma 25 működik a katoliku­sok szolgálatában. Noha hat közülük teljesen eltűnt társadalmunk anyagi és szellemi kultúrájának színteréről, az említett alkotások Szent Péter és Pál apostolok széleskö­rű kultuszát példázzák a történelmi Erdélyben. Szent Péter és Pál elpusztult templomai 71 LÉSTYÁN Ferenc 1996.1. 241. 72 MEZŐ András 2003. 368. 73 LÉSTYÁN Ferenc 1996.11. 439. 74 LÉSTYÁN Ferenc 1996.1. 273. 75 MEZŐ András 2003. 378. 76 LÉSTYÁN Ferenc 1996. II. 245. 77 LÉSTYÁN Ferenc 1996. II. 183. 78 ENTZ Géza 1996. 500; MEZŐ András 2003. 388. 79 MEZŐ András 2003.376. 321

Next

/
Thumbnails
Contents