Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Népi vallásosság – Térben és időben - Limbacher Gábor: A Szent Anna ünnepi Palóc Búcsú történeti előzményei és kialakulása I. (Egyetemes kultusztörténeti vázlat)

én szülni fogok akár a férfi, akár az asszony nemből valót, ajándékul ajánlom fel én őt az Úrnak, az én Istenemnek, és legyen az Ő szolgája életének minden napján1

A magyar szakrális folklór kétezer év távlatában még teleológikusabb módon, antropomorf kozmikus dimenzióba helyezve őrzi e történéseket:

Amikor a jeruzsálemi templomban húsvétkor a rabbi megtudta, hogy Annának és Joákimnak nincs gyermeke, levette az oltárról az áldozatukat, s azt mondta: Tik nem vagytok az Isten előtt elfogadva s megáldva, mert nincsen gyermeketek. Erre megbúsulódott nagyon Szent Jovákin és a Szent Anna es. Kimentek a templomból, s nagy bánatosan egymástól elváltak (...). S amint elmentek a messze pusztába, erdőkön, mezőkön keresztül, egyszer Szent Annának az Isten angyala megjelent s azt mondta: Eridj vissza, Anna, s légy boldog, s örvendjél, mert a jó Isten meghallgatta könyörgésedet, megsajnálta siránkodásaidat s meg fog áldani, magzatot fogsz szülni, te fogod szülni az Isten Anyját.” „Ebbe az órába a Szentlélek rád száll, oszt kislányod lesz, Mária lesz a neve, szüli majd a világ megváltóját. Megtudta hát Szent Anna, (...) hogy az lesz a világ Megváltója, aki az ő lányának a gyereke. Az ö unokája lesz a világ Megváltója!”

„Megörvendett akkor Szent Anna, s visszatért a messze pusztából, s ott, ahol elvált, a templomajtóban Szent Jovákimmal találkozott, elmondta neki a hírt, hogy ne, neki az angyal mit mondott. Azt mondta Szent Jovákim, hogy: Nekem es pontosan akkor mondta meg az angyal, én es azért tértem vissza, hátha találkoznám veled, hogy tudjam megmondani neked az örömhírt. Bémentek a templomba, s öröm hálaénekekben tőtötték az időt. Olyan boldogok vótak mind a ketten, hogy azon a boldogságon és gyönyörűségen még a Nap es három óráig állott és gyönyörködött, vigadozott. Este mikor a Nap hazament, azt kérdi az édesanyja: Te fiam, te fiam, hol vótál egész nap, hol késtél így meg: mennyit átkoztak a napszámosok, hogy máma be hosszú vótál? Azt mondja a Nap: Édesanyám, azért késtem három órát, mert olyan gyönyörűséget láttam két öreg között, amilyen boldogságot nem láttam, amióta az eget járom, s nem es fogok látni sohasem. S akkor kérdezte az édesanyja, hogy: Hát mit? Azt mondja a Nap: Az az, hogy két öregnek nem volt gyermekik, s a jó Isten megáldotta őket, hogy az öregasszony magzatot fog szülni, s az a magzat egy leányka lesz, aki meg fogja szülni Isten Fiát, aki a világot meg fogja váltani. Ezért gyönyörködtem, s ezért gyönyörködök, s várni fogom ezt a jövendölést, hogy érjem meg én es azt a boldogságot.”'2

Az öreg házaspár örömteli találkozására a hagyomány szerint Jeruzsálem Aranykapujánál került sor, amit Jakab ősevangéliuma így ír le: „Es íme Joákim jött is nyájaival” [mert hálából tíz szeplőtelen és hibátlan bárányt az Úrnak, tizenkét kövér borjút a papságnak és a főtanácsnak, száz kecskegidát pedig a népnek adományozott], ,finna kint állt a kapuban és amint meglátta a közeledő Joákimot, elébe futott, a nyakába borult, és így szólt: Most már tudom, hogy az Úr, az Isten szerfölött irgalmas hozzám, mert íme özvegy voltam, és már többé nem leszek az; magtalan voltam, és foganok méhemben. „n * 12 13

" VANYÓ László 1980. 329-330.

12 LAMMEL Annamária - NAGY Ilona 1985. 253-256.

13 VANYÓ László 1980. 330-331.

305