Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Népesedés–Migráció–Kontinuitás - Ricz Péter: Szabadka és környéke népesedéstörténete a honfoglalástól a XVIII. századig
los sebet kapott. Kísérői egy Tornyos nevű faluba vitték, ahol Török Bálint katonái fejét vették. Még ezt megelőzően Török Bálint 300 lovasával visszavette szabadkai kastélyát „a várban talált rácokat mind leöldösi a várat megerősíti és most már maga marad itt népével békességben”. Ez azonban nem így történt, mert vészesen közeledett az az idő, amikor Török Bálintnak és népének sorsa megpecsételődött. Miután a törökök 1541-ben csellel bevették Budát, Török Bálintot rabláncon Isztambulba hurcolták, ahol a hírhedt Héttoronyban fejezte be életét. A következő évben Szabadka és környéke is mintegy 150 évre az oszmán birodalom birtokába került. A középkori Szabadka őslakosságának maradványairól utolsó alkalommal az 1570. évi török defterben (adólistán) olvashatunk. Magyar László közreadásában „Szobotka” városában hat magyar nevű adózó található, de a „Szobotka közvetlen közelében lévő szállásokon” még további több tucatnyira tehető adózó „magyar” él. Ezzel szemben a mindössze pár évvel később készült 1578. évi összeírásban szerepel a szabadkai (Nafes-i Sobotka) „kulában” szolgálatot teljesítő 52 főnyi janicsár helyőrség névsora és a hitetlenek (gyaurok) többtucatnyi neve, melyek kivétel nélkül szláv hangzásúak. Ennek az a magyarázata, hogy II. Szelim szultán a Bécs ellen felvonuló török csapatok hadtápfeltöltésének biztosítására (élelmiszer ellátására) a pravoszláv vallá- sú szerbek illetve más balkáni szláv népek egy részét csábítással vagy erőszakkal áttelepítette az elpusztult, pontosabban kihalt ám nagyon termékeny Duna-Tisza közére. Szabadka a török időben Az 1570. és 1578. évi részletes összeírás a szabadkai náhijét már önálló területegységként tünteti fel, miután II. Szelim szultán Szabadkát időközben járási központtá, székhellyé tette meg. Ezáltal a szultán Szabadkát mintegy újra megalapította, s a polgári lakosság rendeleti telepítésével, „kaszabá”-t hozott létre. Tehát városunk immár piaccal rendelkező, illetve városi jogot nyerő helységgé vált. E járási főhely egyúttal erőd is volt, s a benne lakó török tisztségviselők egyben a Szabadka környéki falvakat is birtokolták. Különben Szabadkán 1580-82-ben 49 házat, 1590-91- ben 63 házat tartottak nyilván a török defterek. A következő évtizedekben vidékünk társadalmi átalakuláson ment át; a törökök által megszállt területről elmenekült magyar lakosság helyébe szláv népek telepedtek, és egyre inkább az adóztatás került előtérbe. A lakossággal elmenekült földes- urak nehezen tudtak megbékélni az új helyzettel és nem mondtak le régi birtokaikról. A törökök uralmát csak ideiglenes állapotnak tekintették. E földesurak valamely távolabbi végvárban tartózkodtak és az alkalmas pillanatot kihasználva fegyveres katonasággal betörtek a török területekre, hogy régi birtokaik után behajtsák a járandóságot. Időközben érdekes mozzanatnak lehetünk szemtanúi: 1598 áprilisában a tavankúti, kelebiai, sebesegyházi, györgyéni és vámteleki szerbek tiszttartóik és papjaik vezetésével írásbeli szerződést kötöttek Pállfy Miklós esztergomi parancsnokkal, hogy különböző kedvezmények fejében a Nyitra, Vág és Garam környékére települnek át. A telepítés célja: Esztergom megerősítése a törökkel szemben. He250
