Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Népesedés–Migráció–Kontinuitás - Nagy Janka Teodóra–Szabó Géza–Szabó G. Tamás: Régészeti, néprajzi és történeti adatok a Duna mente 16–17. századi településtörtéhez a bölcskei késő középkori temető tükrében
ezüst hajtűk, a pergamen masnikkal és üveggyöngyökkel díszített párták igen drága darabok lehettek, hiszen alapanyaguk jelentős részben külföldi — talán itáliai — műhelyekben készült. Elég csak a fejdíszek tanúsága szerint a korszakban a pártákhoz felhasznált óriási mennyiségű üveggyöngyre gondolni, ami valóban ipari méretű termelést kívánt. A hasonló anyagú és kivitelű régészeti leletek meglehetősen széles területen való előkerülése egyben azt is jelzi, hogy a gyártási központoktól a kereskedőkön keresztül a kis falvakig jól szervezett és hatékony áruforgalomról szólhatunk, függetlenül a birodalmi határoktól, uralkodók fennhatóságától. A régészeti leletek tanúsága szerint a vásározó kereskedők széles területen terítették ugyanazokat a ruházati kellékeket, kiegészítőket — amely egyben hasonló viseletre is enged következtetni. Ezért néhány egyértelmű esettől eltekintve a régészeti leletek alapján csak a legnagyobb óvatossággal — s főleg ott, ahol erre irodalmi adatok is vannak — lehet etnikumra következtetni.50 Nyilvánvaló azonban, hogy az általános kínálatból a helyi szokásoknak, ízlésnek megfelelően válogattak a vásárlók, s a felhasználás során is közösségük kívánalmainak megfelelően viselték azokat, ezzel mégis egyfajta lokális sajátosságot adva az öltözetnek. Az írott forrásból az is kiderült, hogy a panaszosok Bölcskén — földesúri joghatóság alatti városi rangú településen —, azaz mezővárosban laktak. Bár egyes adatok szerint a borkereskedelemből a magyar kereskedők a 16. század második felében kiszorultak,51 a bölcskeieknek az adatok szerint továbbra is jól jövedelmező foglakozás volt a bor adásvétele. Olyannyira, hogy a tanúvallomások szerint a hajdúk még védelmi pénz fizetését is kérték a bort szállító Varga Bálint kereskedőtől. A jelentős váltságdíjak (550 forint, 100 forint, 40 arany) pedig arra utalnak, hogy érdemes volt elrabolni és megsarcolni számos, a periratokban említett bölcskei családot, mert elég tehetősek voltak ahhoz, hogy a váltságdíjat kifizessék — még akkor is, ha ehhez kölcsön kellett kérniük. A kölcsönről a legnagyobb természetességgel szóltak: nyilvánvalóan azért, mert ez a mindennapi üzleti ügymenet része volt. A vizsgált korszakban sem gyengült meg az egymás iránti bizalom, ezzel együtt a kiszámítható gazdálkodásba, kereskedelembe vetett hit. Hiszen ha a korabeli gazdasági, kereskedelmi élet teljes mértékben összeomlott volna, ahogy azt Deli Markó és a hozzá hasonló martalócok dúlásairól szóló híradások alapján esetleg első pillanatban feltételeznénk, akkor bizonytalanná vált volna a kereskedők helyzete, így hitelképességük is. Akkor pedig aligha kölcsönöztek volna egyébként is bizonytalan helyzetbe került társaiknak olyan jelentős összegeket, mint Bucska Balázs (40 aranyat) vagy Cövek Antalné (100 forintot). Hiszen 100 forint mintegy 5 tonna gabona, 6-8 erős ló vagy 250 sertés árának felelt meg. Ács Katalin vallomásából azt is megtudtuk, hogy ha kellett még legféltettebb tartalékaikat is „ki vévén a földbül” segítették, kiváltották egymást. Ezt pedig — bár az értékek őrzési helye háborús körülményekre utal — aligha teszik meg, ha lehetőségeiket a háborús körülmények között összességében kilátástalannak ítélik. Az itáliai későreneszánsz viseletnek a bölcskei anyagban megfigyelhető mértékű megjelenését egy Duna menti mezővárosban önmagában pusztán csak a polgárság tehetőssége még nem magyarázza. Többen felhívták a figyelmet a Duna mentén 50 KOREK József 1989; WICKER Erika 2002. 228. 51 RÚZSÁS Lajos 1966.218. 213
