Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun tőkeföld és használata
nyozást, bizonyos mértékig a föld termékenységének javítását és a trágyázást is megoldottnak tekintették. A trágyaszórást, a természetes módszer mellett, csak a század végétől alkalmazták. 1797-ben egy hasznavehetetlen nyolcholdas szegletföldet, amin a vevő a juhait kívánta fejetni, azzal a feltétellel adott el a gazda, hogy a 130 Rft-os vételár mellé részt kért a keletkező trágyából, mert azt saját megmaradt földjének javítására akarta fordítani.49 A növényvédelem főként a kártékony állatok, a sáskák és a hernyók irtásában merült ki. Kártékony állatokhoz sorolták a dúvadakat és a verebeket is. Rendszeresen kerületi előírások szabták meg, hogy évenként egy-egy személy hány verébfejet köteles beszolgáltatni a verébirtás bizonyságaként. A legnagyobb veszélyt a sáskajárások jelentették. Egy-egy sáskahad az egész határt pusztasággá változtatta, ezért a települések a járványokhoz hasonlóan jelezték egymásnak, ha sáskahad közeledett határukhoz. A sáskáktól elsötétült ég félelmetes volt, de az igazi nagy veszély akkor következett, ha leszálltak. Ilyenkor a helység apraja-nagyja, felnőttek és gyerekek, zsellérek és redemptusok, szolgák és szenátorok rangkülönbség nélkül, vesszőseprűkkel hadonászva, csapkodva próbálták a sáskahadat a határtól távol tartani. A módszer nagyon ritkán vált be, a sáskák túlereje többnyire győzött. Ha már leszálltak a rovarok, megpróbálták agyoncsapkodni a sáskahadat vagy a lerakott sáskatojásokat összesöpörni és elégetni. Elterjedt hiedelem és szokás volt, hogy „legjobban lehet azon férgeket harmattal rontani, körül kell szalmával hinteni, és azt meggyújtani, hogy a sáskák visszaforogjanak a rontásra”.50 51 Az elemi csapás azonban minden összefogás ellenére megtizedelte a termést.3' A rontás éppúgy nem segített, mint az égiháború elleni harangozás, vagy a vissza-visszatérő aszályok idején az esőért könyörgő misék elrendelése. Az időjárás viszontagságainak kitett, alig trágyázott, növényvédelmet nélkülöző határban a terméseredmények ingadozása, s a vissza-visszatérő ínséges időszakok próbára tették az itt élők kitartását. A földbe ásott gabonásvermekben a betakarított termés sokszor megpenészedett, még gyakrabban megzsizsikesedett. Az ilyen gabonát egyszerűen kirostálták. A zsizsik elriasztására a gabona közé barackfa, diófa és fűzfa levelét rakták.52 53 A hiányzó növényvédelem következtében az őrölni vitt gabonába mérgező anyarozs keveredhetett, ezért a malombírák és molnárok különösen figyeltek, hogy anyarozsos gabonát ne vegyenek át őrölni. Ha az őrölni valóban anyarozst találtak, visszaadták tisztításra a gazdának.5j A jászkunsági szántóföldeken határközösségben végzett nyomásos földművelés megváltoztatása, a földközösség felbomlása a XVIII. század végétől kezdődött, s az 1820-as évekre teljesedett ki. A folyamattal párhuzamosan zajlott a tagosítás, megkezdődtek a pusztafelosztások. Mindez átalakította a teljes birtokszerkezetet és a tanyás gazdálkodás kiteljesedésén túl elvezetett a Jászkun Kerület földjének polgárosításához. A folyamat az országos tendenciáktól eltérően csak a XIX. század végé49 BKML Kf. lt. Prot. Pol. 9. 15371797. 50 BKML Kf. lt. Arc. 23. Caps. 2. Fare. 1. N°l./1782. 51 BKML Kf. lt. Lad. 27. Cs 12. Sz 13. /XVIII. szd. 52 BKML Kf lt. Prot. Pol. XIII. 225./1795. 53 BKML Kh. lt. Prot. C. XXVIII. 147./1831. 194
