Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bárth János: A Baja környéki pásztorok nemzetisége 1803-ban
„Hambalkó Mártony búj tár, 15 esztendős gyermek, szőke, hosszú hajú és képű, szőke szemű, Földvárral Tolna vármegyébül való, pápista, nyőtelen, magyarul beszél." (Sükösd, juhász) „Kovács Pál csikós 50 esztendős közép termetű, barna hajú és szömöldökű, őszben tsavarodott baj szú, kék szemű, sovány hosszú ábrázatú, református, nyőtelen, Pest vármegyéből Czeglédről való, magyar nyelvet beszél.” (Dusnok) Joggal felmerülhet a kérdés: Mire valók az efféle szövegek? Miért érdemli meg a kutató figyelmét egy XIX. század eleji pásztorösszeírás? Elsősorban azért, mert hosszas elemzésével megállapítások tehetők a Baja környéki táj kétszáz évvel ezelőtti pásztortársadalmáról és állattartásáról. Az elemzési szempontoknak se szeri se száma. Alább néhány szempont szem előtt tartásával bemutatom az összeírást, különös tekintettel a migrációra és a pásztorok nyelvismeretére. NYÁJAK ÉS PÁSZTOROK A hat részre tagolódó összeírás hat szomszédos falu: Sükösd, Szeremle, Csanád, Szentistván, Kákony, Dusnok 105 pásztorát vette számba. A 105 pásztor 69 pásztorlási egységben tevékenykedett. Pásztorlási egységnek nevezem az együtt munkálkodó pásztorok, pl. a számadó és bujtárjai együttesét. A hat részre tagolódó összeírást hat falusi jegyző írta. Nyilvánvaló, hogy szóhasználatuk, megfogalmazási módjuk, adatcsoporto- sítási módszerük az egységes összeírási szempontok létezése ellenére is különböző. Miként mindig, ebben az esetben is, bizonyos bírák és jegyzők komolyan vették a feladatot, és precíz munkát végeztek. Mások félvállról kezelték az összeírási utasítást, és elnagyolt lajstromot készítettek. Legnagyobb körültekintéssel a sükösdi összeírást vetették papírra. A legelnagyoltabb a szentistváni lajstrom. Nem túl fényes jegyzői teljesítmény a kákonyi összeírás sem. Ezek a minőségi különbségek azt a kétséget ébresztik a kutatóban, hogy a számszerű adatok vajon megbízhatók-e, a számbeli arányok valódiak-e, vagy csak a jegyző szorgalmát vagy hanyagságát tükrözik? A pásztorlási egységek és a pásztorok számát helységek szerinti bontásban az 1. számú táblázat ábrázolja. Ugyanez a táblázat tájékoztat a pásztorság rang és funkció szerinti tagolódásáról. A pásztorlási egység két alapformája: a bujtárral, illetve a bujtár nélkül legeltető pásztor, természetes, hogy előfordul. A néprajzi irodalomban viszont újszerűén hat a felestárssal együtt dolgozó pásztor fogalma. A felestárs az összeírásban használt terminológia. A táblázatban a pásztorlási egység vezetőjét, akár bujtárral legeltetett, akár felestársa volt, az egyszerűség kedvéért számadónak nevezem. A Baja környéki hat faluban foglalkoztatott pásztorok több mint a fele (57) falu- közösség szolgálatában állt, és egy-egy község lakosságának közös nyájaira vigyázott. Egy sükösdi pásztor, Nebojsza István és bujtárja, Oszucska Antal Nádudvar, Sükösd, Csanád, Kákony és Szentistván helységek juhtartó gazdáinak közösségét szolgálta kospásztorként. A pásztorok kevesebb, mint fele (46) magángazdák nyájait őrizte. Különös, de tényként megállapítható, hogy az összeírás nem tüntet föl olyan pásztort, aki csak a saját állatait terelgette. Nem szerepelt tehát az összeírásban az a fajta pásztor, amelyet a néprajzi irodalom népi terminológia átvételével, magatarti juhászként emleget. A közösségi és a magánnyájak pásztorainak arányát, illetve helységek szerinti megoszlását a 2. és a 3. táblázat szemlélteti. 8
