Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Cigányok a Jászkun Kerületben, az 1768-as conscriptio zingarorum
György és Mihály pedig még tölti a próbaidőt, írták. A céh tehát mossa kezeit, és nem érti, mi a panasz, hiszen csak saját kiváltságaikat érvényesítik. Az 1780-as évektől a cigányok házépítését kezdik akadályozni. Pontosabban azt, hogy a belterületen taksás házhelyet kapjonak. 1785-ben egészen szomorú helyzetről tesz jelentést Katona István Jász Kerületi esküdt.24 Jászfényszarun az ott lakó új parasztok olyan kunyhókban laktak, amelyeknek sem fedelük, sem padlásuk nem volt. A helyi tanács és a bíró megállapította, hogy a házak öt, hat lépésre állnak egymástól és tűzveszélyesek. Ám, hogy azok a „magyarok Házaikkal feli tseréltessenek éppen lehetetlen, mert egy közönséges gazda háza is mindnyájukénál töbet ér”25. Az idézet megértéséhez tudnunk kell, hogy az 1783-ban az összeírással együtt elrendelték, hogy a cigányok sem egymás szomszédságában, sem föld házban, hanem fennálló oldalas, falas házban lakjonak. A helyhatóság kapta feladatba, hogy ahol „egymás mellett laknak, ki hol és kivel cseréljen távol, hogy egy helységben szerte szét lakjanak”.26 A kilátásba helyezett kötelező csere veszélye természetes módon fordította szembe a magyar és a cigány lakosságot, ami további védekezési mechanizmuspkat indukált a magyarok részéről. A fent említett jelentésben olvashatjuk azt is, hogy Jászfényszarun „Zsellérségbe se akarja őket senki bevenni, tartván attul, hogy ezen szókra kellessék nekiek fakadni: Engemet ezen nemzetnek ragadványokhoz szokott keze környikezett meg, Következendőképpen securitassok soha se lenne.” Kisújszálláson 1793-ban a helység szélén a Czina-völgyben kapnak házhelyeket, de három év múlva a tanács jegyzőkönyvében az olvasható, hogy a felépült házakat rossz minőségük miatt „a közönséges bátorság kedviért le kellett rontani”.27 A XVIII. század utolsó évtizedére a Jászkun Kerületben is dokumentálni lehet az etnikai megkülönböztetés megjelenését, pl. a lopás és a cigányság összekapcsolását. Az 1768-as conscriptio zingarorum előzményeinek felvázolásával és az azt követő néhány a cigány - magyar együttélésre vonatkozó motívummal az 1768-as összeírás jelentőségét szerettem volna kiemelni. Az összeírást határkőnek tartom, ami nem csupán a cigányság, hanem a Jászkun Kerület egészének kutatásában választóvonalat jelöl. A spontán beilleszkedés időszakát 1868 után felváltja rendeletekkel erőltetett asszimiláció. Ezzel párhuzamosan a kerület egész életében felerősödnek azok az érdekvédelmi törekvések, amelyek a század végére a redempciókor még széles demokratikus alapokra építkező jászkun társadalom megmerevedéséhez, s a csoportérdekek előre töréséhez vezetnek. Az úgynevezett roma kérdés a közember számára a Jászkun Kerületben hosszú évtizedekig nem etnikai, hanem gazdasági kérdés volt. Ahogyan romlott az esélyegyenlőség a cigány és magyar lakosság gazdasági körülményeiben, úgy változott meg a viszonyuk egymáshoz. A nem cigány lakosság védekezési és kirekesztési mechanizmusai fokozatosan alakultak ki. Jól megfigyelhető ez az 1743-ban újratelepült Félegyháza közegében. Másrészt azt is meg kell állapítanunk, hogy a cigányok a Jászkun Kerületben sem tudtak teljesen beilleszkedni a helyi rendi társadalom szerkezetébe, közülük sokan talán nem is akartak. A miértekre ma már aligha lehet adekvát választ adni, egyoldalú ismereteink nem elégségesek ehhez, a források hiányosak, vagy soha sem születtek meg. 24 SzML. JK. kig. D Caps. 18. Fase. 19. N2 29/1785. 25 SzML. JK. kig. D. Caps. 18. Fase. 19 N2 29/1785. 26 BKML. Kh. lt. Prot. Curr. XII. tóm. 41. p. /1783. 27 SzML. Ksz. lt. Prot. Pol. 1796. IV. 2. 148. sz. 57
