Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bánkiné Molnár Erzsébet: Cigányok a Jászkun Kerületben, az 1768-as conscriptio zingarorum
BÁNKINÉ MOLNÁR ERZSÉBET CIGÁNYOK A JÁSZKUN KERÜLETBEN, AZ 1768-AS CONSCRIPTIO ZINGARORUM A cigányok első jászkunsági megjelenését nem tudjuk pontos dátumhoz kapcsolni. Thurzó György nádor, aki a török pusztítás elől elmenekült kunsági nép visszaköltözését is szorgalmazta 1616. február 16-án Bycke (Bicske) helységből keltezett levelében minden magyarországi alattvaló jóakaratába ajánlotta az akkor még egyiptomi származásúnak hitt népet. A cigányok vajdájának adott menlevelében így írt róluk: „...a nyomorúságos egyiptomi népség (akiket cigányoknak nevezünk) ... ócska sátorokban tanulta meg életét tengetni, ... s nincs a földön semmi örökségük, sem városaik, sem váraik, sem palotáik, hanem mindenkor céltalanul bolyongónak helyről helyre, vagyont nem ismernek, célkitűzéseik nincsenek, [kéri] ... nyújtsatok lehetőséget arra, hogy a városszélen, mezőn, földeken, birtokokon letáborozhassanak, sátort üthessenek, kovács mesterségüket és szokásos létfenntartó tevékenységüket akadálytalanul folytathassák...”1 A cigányok akik magukat rom-nak, embernek nevezték a XV. századtól a XVIII. század végéig terjedő időszakban több hullámban költöztek Magyarországra. Letelepedésüket, vándorló életmódjuk megváltoztatását, s a magyar társadalomba való beillesztését III. Károly 1725-ben, majd Mária Terézia királynő 1761-ben kiadott rendelete szorgalmazta. Mária Terézia asszimilálási törekvéseit fia II. József folytatta. A XVIII. század végéig részleges sikert értek el. A számos korlátozás, amit a különböző szintű, rendű és rangú hatóságok betartatni kívántak, időről időre ráirányította a figyelmet a cigány népcsoportra. A rendelkezések részben elősegítették a beilleszkedésüket, részben jogilag alátámasztották azt a követelményt, hogy a cigány etnikumnak kell alkalmazkodnia a magyarokhoz, nekik kell megváltoztatni a szokásaikat ahhoz, hogy megtűrjék és befogadják őket. A kiváltságolt Jászkun Kerület népe a XVIII. század második felében, befogadottból befogadóvá vált. Miközben maga is a másságát és szabad voltát hangsúlyozta, szembekerült mindazokkal a problémákkal, amelyeket az asszimilálás folyamata gazdasági és társadalmi vonatkozásban kiváltott. Nem lehet az adott terjedelmi keretben végigkövetni minden felvetődő kérdéskört. Előadásom középpontjába ezért az 1768-ban keletkezett Jászkun kerületi cigány összeírást állítom,1 2 s e forrás elemzésének segítségével próbálom bemutatni a jászkunsági cigányok korabeli helyzetét. Az 1760-as évekre a Jászkun Kerület minden településén lezárult a redempció3. Aki tudott földet váltott, de akinek nem sikerült tulajdont szerezni személyében az is szabaddá vált. A jászkun szabadság a bevándorlók tömegét vonzotta az ország minden részéből, 1 BALOG Ödön 1997. 3. 2 SzML. JK. It. Capsa VI. Fasc. 2. N" 15/1768. 3 Redemptio = megváltás, jelen estben a Jászkun Kerület 1702-ben történt törvénytelen eladatásának felszámolása, a kerület földjének és szabadságjogainak visszaváltása. Lásd: BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet 2002. 47
