Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bárth Dániel: A bácskai népszokások a XVIII. századi egyházi források tükrében
A plébániák törvénytárának tekinthető Statuta Generalia fenti rendelkezésének érvényesítése fölöttébb vontatottan haladt. Plébánosok és feletteseik még sokáig küzdöttek az „illír nemzet e káros szokása” ellen.43 Az 1760-as évek egyházlátogatási jegyzőkönyveiben több sokáé és bunyevác falu esetében jelezték a szokás meglétét. Küllőd, Béreg, Hercegszántó, Monostorszeg és Zombor vizitációinak fent idézett részleteiben konkrétan a leányok adás-vételére utaltak. Szabadkán 1767-ben a párválasztás körülményeire rávilágító sorokat jegyeztek fel: ,A helytelenség az eljegyzések kapcsán, amelyeket eddig a saját gyerekeik helyett a szülők és a rokonok ünnepélyes ivászatok között gyakran a tökéletes részegség állapotába jutva a jegyesek megkérdezése nélkül szoktak volt megkötni, Istennek hála már elmúlt.”44 Az eljegyzés eme formája mögé nem nehéz beilleszteni a dolog anyagi természetű indíttatásának feltételezését. Megállapíthatjuk tehát, hogy a nővétel szokása nyílt vagy burkolt formában tovább élt a XVIII. század folyamán a bácskai katolikus délszlávok körében. A szokás burkolt formájú továbbélése az eljegyzés, illetve a házasságkötés alkalmával a vőlegény és családja által a menyasszonynak és családjának juttatott indokolatlanul sok, kiugróan magas értékű ajándékokban érhető tetten. A szokás megszüntetésére irányuló egyházi törekvés a XIX. században tovább folytatódott. 1816-ban Dusnok plébánosa panaszkodott a falu rác-horvát népére, hogy az azok körében dívó rossz szokás szerint a vőlegények a jegyespárjuk szüleinek fölöslegesen nagy értékű jegyajándékot adnak az akkor még mindig érvényben lévő egyház- megyei statútum ellenére.45 A béregi plébános 1838-ban levelet írt a kalocsai érseki titkárnak, amelyben a hívei körében uralkodó helytelenségeket vette számba. A levél szerint a feleség halála esetén annak rokonai, különösen ha nincs gyerek, minden ingóságot, ágyneműt, ruhát, ládát és más egyebet azonnal széthordanak. Történik mindez annak ellenére, hogy a házasságkötések alkalmával a vőlegénynek igen drága áron kell megvásárolnia a jövendőbelije által a házasságba hozott ingóságokat. A levelet író plébános megfigyelése szerint a vőlegény a lakodalom előtt a következő ajándékokkal tartozott a házasság nyélbeütésének fejében: 2, 3 vagy akár 6 akó bor, legkevesebb 2 juh és jó néhány szárnyas, legalább 12 icce pálinka, kenyér, só, fa és paprika. Emellett leendő anyósát köténnyel, terítővei és nyaklánccal, a menyasszony fivéreit pedig új csizmákkal kellett megajándékoznia.46 A béregi plébános levelével egyben elérkeztünk a hazai délszlávokról íródott első népismertetések, népleírások korszakáig. A műfaj e témában készült legértékesebb darabja kétségtelenül Szárics Jenő 1842-ben megjelent bunyevácokról szóló leírása. A szerző igen nagy hangsúlyt fektetett a házasság körüli szokások bemutatására. Az értékes leírás számos részlete illeszkedik az általunk vázolt gondolatkörbe. Szárics alapos leírást adván a bunyevác női viseletről, amely „kivált a hajadonoké férjhez menetelkor kárára nemzetüknek a legnagyobb, s vetélkedő fényűzéssel párosul”, mellékesen megjegyezte, hogy a menyasszony pompázatos ruházatának előállítási költségeit a vőlegény 43 Egy évtizeddel a rendelkezés kiadása után Szabadka vizitációjában szinte szó szerint megismételték azt: KÉL I. Vis. Can. Ált. 1748. 239. 44 KÉL I. Vis. Can. Ált. 1767. 3. k. 57. 45 BÁRTH Dániel 1999/b. 18. 46 KÉL I. Béreg 2. Ált. iratok. 1838. A bácskai bunyevácok jegyajándékozási szokásaira és hozományaira vö.: P. SZOJKA Emese 1995. 137-139. 36
