Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bárth Dániel: A bácskai népszokások a XVIII. századi egyházi források tükrében
és Vukovárra (Valkovar), Topolyáról Bajsára. Az efféle búcsűsmenetek - a bácskai falvak közötti kapcsolatrendszer fontos elemeiként - régi adósságot törlesztő történetinéprajzi vizsgálat tárgyai lehetnének. A jegyzőkönyvek a búcsújáró kegyhelyek látogatásának emlékét is megőrizték. Szabadkáról (Szentmária) és Bezdánból évente menetekben zarándokoltak el Máriagyűdre, Hajósra. A hódságiak Almásra jártak imádkozni.13 A vizitációk vizsgálatának legfőbb forráskritikai problémája az előre megfogalmazott és egységesen föltett kérdésekre adott válaszok egyöntetűségében, szó szerinti ismétlésében áll. A kérdéssorokra válaszoló plébánosok vagy vizitátorok gyakran kijelentő módban átfogalmazva szó szerint elismételték a kérdéseket tagadó vagy igenlő előjellel. Ezáltal a kutatók legnagyobb érdeklődésére nem a plébániánként unos-untalan betűre megismételt szövegek tarthatnak számot, hanem sokkal inkább az egyedi, kizárólag az adott plébániára vonatkozó adatok, amelyek kiszűréséhez az egész vizitációs körút forrásanyagának ismerete szükségeltetik. Az egyedit megörökítő és a történeti-néprajzi szempontból kiemelt szerepű adatok túlnyomó többsége a jegyzőkönyvek utolsó három kérdéscsoportjában, a hívek általános leírásában, a vegyes dolgok és a plébános sérelmeinek bemutatásában található. Glaser Gábor kanonok a lelkiismeretes vizitátorok közé tartozott. A jegyzőkönyvek „legélet- szagúbb” részeiben nem elégedett meg általánosságokkal, az igazságot elkendőző semmitmondó jellemzésekkel. Hercegszántó (Szántóvá) nagyobbrészt horvát, kisebb részt magyar anyanyelvű katolikus lakosairól például azt jegyezték fel, hogy hanyagok a szentmise hallgatásában, a fiatalok nem vesznek részt a plébános által tartott hitoktatásokon, a faluban fölállított hitoktatási társulatok működtetését beszüntették. A plébános nehézségei között megemlítették, hogy az itteni hívek rendszerint elkésnek a szentbeszédről, többen munkával sértik az ünnepeket, és a kocsmák a vasár- és ünnepnap délutáni istentiszteletek alatt, sőt az esti harangszó után is nyitva vannak. Szintén misehallgatás kapcsán írták le a falu belső igazgatásába belevilágító apró életképet: ,Minden vasár- és ünnepnap a mise előtt a munkák megtárgyalására, az ügyek megbeszélésére, a civódások elsimítására csaknem az egész falut összehívják a bíró vagy a község házához, ahol, miként az a paraszti tömegben lenni szokott, vitatkoznak, veszekednek, káromkodnak, heveskednek egészen a harmadik beharangozásig, amely meghallása után szétszélednek házaikba, és sokan csak a mise közepén jelennek meg a templomban,”14 A helyi vezetők vasár- és ünnepnapokon történő gyűléseiről és a kocsmák hosszú nyitva tartásáról tettek említést többek között Topolya, Gombos, Kupuszina, Doroszló és Bezdán jegyzőkönyveiben is. A falusi, mezővárosi önigazgatásra vonatkozó idézetek némiképp jelezték az általunk vizsgált források társadalomnéprajzi hasznosíthatóságának lehetőségét. Ezt erősíti az a körülmény, hogy a katolikus vizitátorok igen nagy hangsúlyt fektettek az általuk meglátogatott helységek felekezeti viszonyainak felmérésére, az együttélésből adódó problémák feltárására és leküzdésére. Kiragadott példaként említhetjük Magyarkanizsa esetét, amelyről a jegyzőkönyvekben feljegyezték, hogy a város népességének kisebbségét kitevő, 63 házban élő, két pópával rendelkező görögkeletiek közül került ki a bíró. A katolikus jegyző mellett a négy esküdt közül három személy római katolikus, egy pedig görögkeleti volt. Amikor katolikus embert választottak bírónak, a görögkeleti esküdtek 13 KÉL I. Vis. Can. Ált. 1767. 14 Az idézet - az alább következőkkel együtt - az eredeti latin szöveg pontosságra törekvő fordítása. A hercegszántói egyház 1767. évi vizitációjának teljes fordítása: BÁRTH Dániel 1999/a. 30
