Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bárth János: A Baja környéki pásztorok nemzetisége 1803-ban
Az összeírt 105 pásztorból kettő olyan akadt, aki csak rácul tudott: Sípos Miklós borjúpásztor, dusnoki születésű és Keltz Pál csürhés, ugyancsak dusnoki születésű. Mindketten Dusnok helység szolgálatában álltak. Három esetben a jegyző utalt arra, hogy a bemutatott pásztor az egyik nyelvet nem olyan mértékben tudja, mint a másikat. Ezek a megjegyzések alkalmasak arra, hogy következtessünk a pásztor nemzetiségére. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az összeírt személy ahhoz a nemzetiséghez tartozott, amelynek nyelvét anyanyelvként jól tudta, míg a másik nyelvből csak elsajátított néhány kifejezést. Ilyen pásztor volt a paksi majorokból származó sükösdi juhász Pogán József, aki magyarul jól tudott, tótul pedig értett egy kicsit. Hasonló helyzet jellemezte a kákonyi születésű, kákonyi ökörcsordás, Rajta János nyelvtudását, akiről följegyezték: „magyarul és keveset rácul is beszél”. A dusnoki születésű Barakovits István, aki szabadságolt katonaként a dusnoki ökörcsordás bujtárjaként kereste kenyerét, az előzőekkel ellentétben magyarul tudott keveset és rácul tudott jól. Mindebből következik, hogy a magyar nemzetiségűek számát megtoldhatjuk két fővel: Pogán Józseffel és Rajta Jánossal, a rácok sorát viszont Barakovits István gyarapíthatja. Végeredményben a 40 pásztor közül, akiknek nemzetisége nyelvtudás alapján egyértelműen meghatározható, 37 magyar nemzetiségűnek, 3 pedig horvát nemzetiségűnek tekinthető. Közbevetőleg szükséges megjegyeznünk, hogy az elemzés során, sükösdi és dusnoki pásztorok említése kapcsán kiváló példákat láthattunk a névetimológia alapján történő nemzetiség meghatározás reménytelenségére. A csak magyarul tudó sükösdi pásztorok között olvashatjuk, pl. Pákolicz György, Ribánczki János, Hambalkó Márton, Puszder József nevét. Ha nincs az 1803. évi pásztorösszeírás nyelvtudásra utaló megjegyzése és egy sükösdi névsorból etimologizálással akarnánk következtetni nemzetiségre, a fenti neveket olvasva bizonyára nem gondolnánk arra, hogy viselőjüket a magyarok közé soroljuk. Holott nevük nem magyar hangzásával ellentétben csak magyarul tudtak, tehát 1803-ban magyar nemzetiségűnek számítottak. Hasonló a helyzet a dusnoki pásztomév- sorban szereplő Sípos Miklóssal, akit neve alapján magyarnak vélnénk, pádig csak rácul tudott, következésképp horvát nemzetiségűnek tekinthető. Mindezek az adatok, illetve a más forrásokból idézhető hasonló példák kétségessé teszik a magyarországi pásztorok nemzetiségének névelemzésre alapozott meghatározását.12 Remélhetőleg általában is óvnak a feudalizmus kori népesedéstörténetben alkalmazott névetimológizális, nemzetiségi szempontú névelemzés burjánzó, kritikátlan és kizárólagos gyakorlatának további tere- bélyesedésétől. Tíz pásztor nyelvtudását elfelejtették följegyezni az összeírok. Például a Kákony helység pásztorainak nyelvtudásról alkotható kép fölöttébb hiányos. A hat falu 105 pásztora közül csak 95 alkalmas a nyelvtudással, nyelvhasználattal, nemzetiséggel kapcsolatos bármiféle vizsgálatra. Mint fentebb láttuk, a 95 pásztor közül 40 pásztor nemzetiségi hovatartozása egyértelműen meghatározható. Nem úgy a fennmaradó 55 pásztoré, akikről feljegyezték, hogy több nyelvet tudnak. Az 55 pásztor közé azokat számítjuk, akiknek nyelvtudásában nem jeleztek szintkülönbséget az ismert 1-2-3 nyelv valamelyikének javára, kárára. Szembeötlő, hogy egy pásztor sem tudott németül, annak ellenére, hogy a környéken több német falu is található: Nádudvar, Hajós, Császártöltés, Csávoly. A kibocsátó tájak 12 SZABÓ Kálmán 1974. 17
