Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bihar Mária: Bolgárkertészek és szerepük Kunszállás fóliás kertkultúrájának kialakulásában
foglalkoztattak állandó jelleggel, ebből négy volt bolgár származású, a nyári időszakban pedig ezen felül 20-25 fő volt a magyar alkalmi munkások száma.27 „A bolgárok nagyon tisztességesen fizettek. 1 pengő 20 fillér volt náluk a napszám, mikor az átlag napszám abban az időben Félegyházán csak 70-75 fillér volt. Nekünk gyerekeknek is annyit fizettek, persze annyit kellett dolgoznunk, mint a felnőtteknek. Reggelit vittünk, de ebédet ott kaptunk, mindenki együtt evett, Petkovék is velünk ettek. Remek konyhájuk volt, nagy asztalt ültünk körbe, mindig szépen meg volt terítve. Magyar szakácsnőjük volt, hogy a munkások szája íze szerint legyen főzve.”2* A bolgár kertészsegédek - Hriszto Petkoff Bineff, Matev Petkoff Bineff, Marin Ivanoff Rahnoff és Petkov Todorov István, akinek csak a magyarosított neve ismert - elsősorban a Bulgáriában maradt Petkov családból érkeztek Magyarországra.29 A kertészetben, az ott dolgozó magyar idénymunkások leírása szerint árasztásos-öntözéses kertészkedést folytattak, de már nem bolgárkereket, hanem Mia motorral hajtott szivattyút használtak víznyerésre, és óriási kb. 20 méterszer 5 méter alapterületű 1-1,5 méter mély beton medencékbe engedték a vizet először, csak utána öntöztek ezzel az állott vízzel. A kertészethez ezeken a medencéken kívül egy lakóház, 6 szivattyúház, 2 palántanevelő épület, melegágyak sora, egy piacozásra az árut előkészítő kis „tanya”, 5 ló, 2 stráfkocsi és két parasztkocsi tartozott.30 Az egykori, gyermekként a kertészetben idénymunkásként dolgozók így meséltek a bolgárokról és kertészetükről: „Az egész család ott dolgozott velünk Illés bácsi is meg a fia Péter is. Ők voltak a legszorgalmasabbak, diktálták a tempót. Egyik növény követte a másikat, nem volt megállás. Ha délelőtt felszedték a paprikát, este már palántálták is a káposztát. Közben fel kellett ásni, meg kellett trágyázni. Nem volt ott soha egy szál gaz se, pedig sose permeteztek.”31 Jó minőségű és megfizethető ám terményeikre ma is szívesen emlékeznek a félegyháziak. Árujukat nemcsak a félegyházi, majsai, de a pesti piacokon is értékesítették, ahol nem kellett félniük a konkurenciától. „Minden piaci napon megjelentek, de nekik nem kellett árulni az árujukat, mégis mind az utolsó darabig eladták, olyan mutatós volt.”32 Illés gazda, bár erről írásos dokumentumok nem maradtak fenn - a családtagok visszaemlékezése szerint — fia és maga katonáskodását a második világháborúban a bolgár hadsereg számára juttatott nagyobb összegű támogatással váltotta meg. A családfő 1942-ben hunyt el, ekkor vette át fia, Péter az akkor már anyagi gondokkal küzdő kertészetet. A második világháború katonai mozgásai jelentős pusztítást okoztak a kertészetben - főleg a palántanevelő és öntöző berendezésekben - amit aztán már nem is igazán tudott kiheverni. Petkov Péter többször folyamodott kérelmével a városhoz, hogy csökkentsék földbérlete összegét, de mivel ez nem igazán talált meghallgatásra, először tíz majd később öt hold föld bérletéről mondott le, újra átadva a városnak.33 Az államosítás ilyen állapotban találta a kertészetet. A család óriási csapásként érte meg, hogy két generáció munkája, a mindennapok szorgalmas emberfeletti munkájának eredménye a téesz 27 Petkov Pétemé (Kiskunfélegyháza, 1919) 28 Héjjas István (Kiskunfélegyháza, 1920) nyugdíjas fogtechnikus adatközlése. 29 BKMÖL Kf. Magyar Királyi Rendőrség Kiskunfélegyházi Kapitányság iratai VI. 3. 1787/1-1942. 30 Petkov Péterné (Kiskunfélegyháza, 1919) 31 Molnár Józsefné (Kiskunfélegyháza, 1916) téesznyugdíjas. 32 Ágó József (Kiskunfélegyháza, 1906-2000) egykori téeszelnök 33 BKMÖL Kf. Polgármesteri Hivatal iratai, Közigazgatási iratok XXII. 103. a. 8441/1947. 176
