Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Pénovátz Antal: A pacséri karácsonyokról
A reformátusoknál a betlehemezés helyett a kántálás volt szokásban. Náluk a tizenéves iskolás gyerekek négyes-ötös csoportjai kántálni jártak. Ez abból állt, hogy a köszöntők karácsony este (majd másodízben szilveszter este), ahol lámpavilágot láttak, oda beköszöntek és engedélyt kértek egypár karácsonyi ének „elmondására”, elének- lésére. (A szokásos engedélyt kérő formula szövege: „Szerencsés jó elgyöttünk karácsony első estéjin, hogy egypár verséneket elmondjunk, meghallgatnák. Mondjuk-i?”21) Az igenlő válasz után kint az utcán, a ablak alatt, sokszor dermesztő hidegben rákezdték: Krisztus urunknak áldott születésén Angyali verset mondjunk: Szent ünnepén, mely Betlehemnek mezejében régen zengett ekképpen: Dicsőség magasságban az Istennek, Békesség légyen földön az embereknek És jó akarat mindenféle népnek és nemzetségnek. Ezután a rigmust mondó előre lépett és elmondta, hogy Ma tetszett fel Báránynak ragyogó csillaga, Mely fényességében már régen villog a, Ma nyílt ki elsőnek jó szagú virága, Ma gyümölcsözött fel Dávid száraz ága, Midőn Isten fia a testbe öltözött, Kit a Szűz Mária pólyába kötözött, Isten, ember között igen megütközött. Kívánom, a Jézus titeket szeressen, Ez árnyékvilágban sokáig éltessen, Tiszte szívbül, szeretetbül ezt kívánjuk, dix.22 Volt, hogy az ének szövege a 274. dicséret (Krisztus urunknak áldott születésén...) szövegével volt azonos, majd utána a köszöntő rigmus így hangzott: Mosolygás az ajkon, mosoly a szemekben, Itt van má, itt van má karácsony estéje. Ó, te jó Jézuska, menj el házról házra, Vigasztald az árvát, segíts a szegényen, Okét megáldjad, Legyen áldás, békesség az egész világban, Tiszta szívbül, szeretetbül ezt kívánjuk, dix 23 Talán a református magyar gyerekek használta formula: a „mongyuk-i” volt hatással a katolikus bunyevácok szóhasználatára, mert náluk a betlehemesek neve: „mondukasD. 21 Markus Lajos (1907) és Kiss József (1902) református vallású pacséri lakos közlése. Mindketten pacséri születésűek is. 22 Ugyanők. 23 Ugyanők. estét kívánunk, ha kigyelmetek gyéren világító 166