Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Pénovátz Antal: A pacséri karácsonyokról
PÉNOVÁTZ ANTAL A PACSÉRI KARÁCSONYOKRÓL Egy korábbi dolgozatomban1 már foglalkoztam a karácsonyi ünnepkör pacséri hiedelmeivel, szokásaival, de akkor igen csak egyoldalúan, pontosabban csak a magyarok és a magyaroknál is elsősorban csak a falu lakosságának többségét kitevő református magyarok szokásaival, hiedelmeivel, bár utalást imitt-amott tettem a faluban jelenlevő másik két vallási felekezethez tartozó nép: a pravoszlávok és a katolikusok szokásaira, hiedelmeire is. Már akkor feltűnt nekem, hogy a csaknem két évszázada egymás mellett élő háromféle nemzethez és három vallási felekezethez tartozó nép, igen keveset tud egymás ünnepeiről, hiedelmeiről, szokásairól, sőt nem is igen érdeklik ezek a kérdések. Nem így engem, aki arra is kíváncsi voltam, hogy a különféle történelmi és társadalmi viharokat közösen átvészelők, de más-más hitben és olykor-olykor más-más politikai felfogásban is élők szokásai az évszázadok során hatottak-e egymásra. Ezen kíváncsiságom tényszerűségeiről szeretnék az alábbiakban számot adni. Mindenekelőtt egy kis történelem: Pacsér ma már békés otthona a XVI-XVII. századi török inváziók elől északra menekülő és az 1700-as évek derekán a Pacsér pusztán új otthont remélő szerbek, illetve a hódoltság megszűnte után, a II. Józsefi türelmi rendeletén felbuzduló és életük jobbra fordulása1 2 reményében 1786-ban Pacsérra települő nagykunsági magyaroknak, pontosabban azok kései leszármazottainak. A falualapítók utódai ma is apáik nyelvét beszélik: a magyarok magyarul, a szerbek szerbül, apáik vallását követik: a szerbek görögkeleti pravoszlávok, a magyarok kálvinista reformátusok; és őseik szokásait, hagyományait őrzik (ha őrzik), tisztelik (ha tisztelik). A falualapítók kétnyelvűségét és kétvallásúságát egy-egy harmadikkal: nyelvben a bunyevác/horvátokéval, vallásban a római katolikusokéval azok az újonnan érkezők gazdagították, akik azoknak a közbirtokosoknak voltak a jobbágyai, kiszolgálói, akik a falut földestül, házastul, jobbágyostul 1801-ben (az akkori privatizációs szokásoknak megfelelően) 118 000,- rénes forintért a kincstártól megvásárolták. Számarányuk, már tudniillik a katolikus vallásúak számaránya a falualapítókéhoz viszonyítva mintegy 10-12%-ra tehető. Nyelvük, nemzetiségük négyötöd részben magyar, egyötöd részben pedig bunyevác (horvát). Önálló plébániájukat 1824-ben alapították. Az viszont már csak kuriózum és a pacsériak másságot is elviselő türelmességét bizonyítja, hogy a XIX. századi vallásmozgalmak különféle irányzatai igen korán termékeny talajra találtak a faluban. Már az 1800-as évek derekán (1854-ben) megjelentek a nazarénusok vagy ahogyan ők nevezik, pontosabban már csak nevezték3 magukat: a hívők, sőt voltak, akik úgy tartották, hogy a nazarénus felekezet egyik magyarországi megalapítója is pacséri volt, bizonyos Kalmár István, aki Heksch (sic!): „Die Donau” 1 Pénovátz Antal A karácsonyi ünnepkör szokásai, hiedelmei Pacséron. A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei VI. évf. 19-20. (1974. június-szeptember) 2 A nagykunsági elbocsátó levelek szokásos formulája. 3 Azért csak nevezték, mert számuk mára egyetlen egy főre apadt, a többiek lassan mind elhaltak, pedig a hívők vagy nazarénusok felekezete volt az egyetlen felekezet a faluban, amelyik nem csak a magyarok, de a pravoszláv vallásukra igen büszke szerbek közül is tudott híveket toborozni magának. 159
