Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bárth János: A Baja környéki pásztorok nemzetisége 1803-ban
nevezése viszonylag kevés alkalommal fordult elő. A legtöbb juhász, főleg a sükösdi magánnyájak őrzői esetében feltüntették, hogy fejős juhász vagy meddűs juhász feladatot látott-e el. A juhászok számát szaporította az egyetlen kosnyáj két kospásztora. A sertéspásztorokat kanásznak vagy csürhésnek nevezték. Az összeírásban nincs utalás arra, hogy mi volt a különbség a kettő között. A magyar néprajzi irodalomban nem annyira a kanászt és a csürhést, hanem az általuk őrzött sertésfalkát: a kondát és a csür- hét szokás megkülönböztetni, mondván: a konda a rétben, erdőben turkáló, kinnháló sertésfalka, a csürhe pedig az esténként hazajáró, faluközeli legelőn tartott sertésfalka.4 Ezzel szemben a magyar nyelvészeti irodalom tudni véli, hogy a konda „egy tulajdonos együtt őrzött disznainak csoportja, amely rendszerint tavasztól őszig kint tanyázik a legelőn”, a csürhe pedig „több tulajdonos együtt őrzött disznainak csoportja, amely naponta hazajár”.5 A kondára a kanász, a csürhére a csürhés vigyáz. Az 1803. évi Baja környéki pásztorösszeírás a nyelvészeti irodalom álláspontját támasztja alá. Egy kanász kivételével, aki a nyelvileg megbízhatatlan, felületes és elnagyolt szentistváni összeírásban szerepel, az összes kanásznak nevezett sertéspásztor magán sertésfalkát őrzött. A csürhésnek nevezett sertéspásztorok viszont faluközösségek szolgálatában álltak. Például Sükösd 14 sertéspásztorából 10 egy-egy gazda kondáját őrizte. Őket kanásznak nevezték. 4 sertéspásztor a sükösdi közösségi csürhére vigyázott. Őket a csürhés szóval jelölték. Jellemző még a két dusnoki sertéspásztor megkülönböztetése. Egyikük, akit kanász-ként emlegettek, magán sertésfalkát őrzött. Másikuk, akit csürhés-ként vettek föl a lajstromba, a dusnoki közösségi sertésfalka pásztora volt. A PÁSZTOROK VAGYONI HELYZETE Az összeírt pásztorok vagyoni helyzete fölöttébb változatos képet mutatott. Sok esetben olvasható a „Semmi jószága sincs” bejegyzés. Máskor jelentős állatállományt tüntettek föl a pásztor neve után. Különösen a szeremlei kommunitás adott sokat arra, hogy ne földönfutó szegény emberre bízza tagjainak állatállományát. Másrészt a szeremlei bírák jobbára olyan pásztorokat alkalmaztak, akik Szeremlén születtek és református magyarként részesei voltak a szeremlei jobbágytársadalomnak. Aranyos Andrásról, az 52 éves szeremlei gulyásszámadóról például feljegyezték, hogy helybéli, református, magyar, feleséges „házas zsellér”, tíz éve szolgálja pásztorként a falut, van neki hat szarvasmarhája: négy tinaja, egy negyedfü üszője és egy borjas tehene. Szabó János szeremlei csikósszámadó, aki „házzal, sessióval” rendelkezett, négy szarvasmarhát, három lovat és két „rúgott csikót” birtokolt. Ungvári Péter szeremlei tehénpásztor, aki házas zsellérnek számított, három szarvasmarhával, két „kocsis lóval”, egy „heverő lóval” és egy „monyas rúgott csikóval” rendelkezett. A Csanádi bírák is arra törekedtek, hogy pásztoraiknak legyen biztosítékként kezelhető saját állatállománya. Különös azonban, hogy a két bujtárt is alkalmazó ökörpásztoruknak semmi számba vehető jószága nem volt. Alig akadt saját állata a szentistváni, a kákonyi és a dusnoki pásztoroknak. A sükösdi pásztorok közül kitűnt vagyontalanságával a hagyományos pásztorranglista élén álló csikósszámadó. Hasonlóképpen nem volt saját jószáguk a gazdák magán 4 BELLON Tibor 1996. 165. - TÁLASI István 1936. 16. 5 A magyar nyelv értelmező szótára (Ért. Sz.) I. (1959). 955., IV. (1961). 300. (Kiemelés tőlem - B. J.) 10
