Hermann Róbert: Kossuth és kortársai. Hermann Róbert és Dobák Géza kiállítása (Kecskemét, 2002)

Kossuth Lajos (1802–1894)

lenségének és a Habsburg-ház trónfosztásának kimondását. 1849. április 14-én Kossuth indítványára az országgyűlés ezt ki is mondta. Kossuthot kormányzóelnökké választották, s augusztus 11-i lemondásáig ő látta el az államfői teendőket. Kossuth abban reménykedett, hogy az európai nagyhatalmak el fogják ismerni a független Magyarországot. Nem ez történt. 1849. június közepén megindult a császári-királyi csapatok újabb támadása. Ausztriát az újabb hadjáratban 200.000 orosz katona is támogatta, s a végeredmény nem lehetett kétséges. A döntő temesvári csata után azonban már nem látott reményt a küzdelem folytatására, s ezért lemondott a kormányzói tisztről.

A küzdelem így sem volt hiábavaló. A függetlenségi harc ugyan vereséggel végződött, ám Magyarországot többé nem lehetett visszavezetni a feudális társadalmi rendszerbe. Az ország végérvényesen a polgári fejlődés útjára lépett.

Kossuth lemondása egyben a magyar szabadságharc végét is jelentette. Kossuth és a magyar politikusok jelentős része török területre menekült. Előbb a bulgáriai Vidinben és Sumlában tartózodtak. Törökország internálta a magyar menekülteket a kisázsiai Kütahyába. Kossuth itt dolgozta ki alkotmánytervét Magyarország önkormányzati alapon történő demokratikus átszervezéséről. Ez a terv úgy valósította volna meg a nemzetiségek jogegyenlőségét, hogy közben nem veszélyeztette volna Magyarország területi egységét.

1851 őszén végre elhagyhatták Kütahyát. Kossuth ezt követően Angliába, majd Amerikába utazott, s igyekezett felkelteni a Magyarország iránti rokonszenvet. Angol nyelvű szónoklataival mindenütt nagy tetszést aratott. Arra akarta rábírni az angol és az amerikai kormányt, hogy fogadja el a „beavatkozás a be nem avatkozásért” elvét. Tehát, egy újabb magyar szabadságharc esetén akadályozzák meg idegen állam, pld. Oroszország beavatkozását.

Az 1853-55. évi krími háború időszakában abban reménykedett, hogy Ausztria beavatkozik a konfliktusba. Ebben az esetben remény volt arra, hogy a nagyhatalmak élnek a magyar emigráció segítségével, s segítik a magyar függetlenség helyreállítását. Ausztria azonban kimaradt a háborúból. Az első komoly esély 1859-ben mutatkozott. III. Napoleon francia császár szövetkezett a piemonti olasz királysággal. Az osztrákellenes tárgyalásokba Kossuthot is bevonták. Kossuth, Teleki László és Klapka György ezután alakították meg a Magyar Nemzeti Igazgatóságot. Abban reménykedtek, hogy III. Napoleon nem elégszik meg Ausztria megverésével, hanem Magyarország függetlenségét is helyreállítja. Kossuth ezért ragaszkodott ahhoz, hogy csak a francia csapatok magyarországi megjelenése után hirdeti meg az újabb szabadságharcot Magyarországon. A francia-piemonti hadsereg megverte a császári-királyi hadsereget, ül. Napoleon azonban békét kötött Ausztriával.

Kossuth nem adta fel a reményt. Előbb az olasz, majd a német egységmozgalom szövetségeseként igyekezett felszabadítani Magyarországot a Habsburg-uralom alól. 1862-ben fogalmazta meg Klapka és Kossuth a dunamenti népek szövet9