Bárth János: Varság, a székely tanyaközség (Kecskemét, 2001.)
2. VARSÁG ANYAKÖZSÉGE: OROSZHEGY
1856-ban máj. 4-én, 1857-ben pedig jan. 22-én fogadott tehénpásztort az oroszhegyi esküdtek és választmányi tagok gyűlése. Első alkalommal Albert Mihályt és Máté Jánost, második alkalommal Péter Mártont bízták meg a tehéncsorda őrzésének feladatával. A tehenek a falubeli portákon töltötték az éjszakát. A pásztorok reggelente kihajtották, este hazahajtották a csordát. Mindebből következik, hogy a tehéncsorda a falutól nem túl távol, mindenképpen a "Küküllön innen" legelt. Ennek ellenére előfordult, hogy farkas pusztította az állatokat. Mindkét kontraktusban szerepel ugyanis az a kikötés, hogy ha farkasok tépnék szét valamelyik marhát, és a pásztor jegyét tudja mutatni, a marha árának csak felét kell megtérítenie. A pásztorbér, amit a tehenek tulajdonosai adtak, többféle járandóságból tevődött össze. 1856-ban minden tehéntől fél véka gabonát kapott a pásztor. 1857ben négy marhától egy vékát, vagyis marhánként negyed vékát adtak a gazdák. Emellett azonban két marhánként egy kenyér is járt a pásztornak. Mindkét évében baskír úrból lett magyar néprajzkutató a lótartásról is faggatta a varsági hegyi tanyák székelyeit. Adatközlői szerint a nem igázott lovak, vagyis a cellengő kabalák legtöbbször családi falkákban jártak a havasi legelökön. Előfordult azonban, hogy 4-5 varsági gazda az év egy szakaszára közös ménest szervezett, és közös ménespásztort fogadott. A megszólaltatott varsági gazdák némelyike tiltakozott a lovak pásztor nélküli havasi tartásának felvetése ellen, mondván, ha nappal szabadon jártak is a lovak, éjszaka a család valamelyik férfitagjának vigyázni kellett rájuk, mert őrzés nélkül a farkasok széttépték őket. Más gazdák viszont beszéltek a lovak pásztor nélküli szabad havasi csatangolásáról. Szász Márton 95 éves varsági lakos részletesen elbeszélte, miként védekeznek a szabadon járó lovak a támadó farkasokkal szemben. Állítólag fejüket összedugva kört alkotnak, és ha közel merészkednek a farkasok, nagyokat rugdosnak hátrafelé. (EA. 1856. 29-37.) - Tagán Galimdsán 1941. évi varsági feljegyzései valószínűleg visszavetíthetők a XIX. századi oroszhegyi lótartásra is. A fentebb jelzett ellentmondás tehát tulajdonképpen nem ellentmondás. Miként a XX. századi Varságon, a XIX. századi Oroszhegyen is többféle formája élt egymás mellet a lótartásnak. Attól, hogy 1856-ban Oroszhegy faluközössége a gazdák egy csoportjának fiatal lovai számára a nyári hónapok idejére ménespásztort fogadott, bizonyára sok gazda családi falkában legeltette lovait a havasokban. Valószínűleg voltak olyan gazdák, akik éjszakánként pásztort küldtek a lovaik mellé, hogy biztosítva legyen eladásra nevelt, értékes állataik védelme. A gazdák többsége azonban bizonyára nem törődött az aggodalmaskodók aggályaival, hanem régi szokás szerint kicsapta igázatlan lóállományát a havasokba, bízva az állatok természetes védekező ösztönében. A lótartás többféle módja élt tehát egymás mellett. Közülük valószínűleg a lovak pásztor nélküli, szabad havasi csatangoltatása számított a legrégiesebbnek és a legjellemzőbbnek. - Pásztor nélkül legeltetett, szabadon járó „ménes lovakat" emlegettek már 1599-ben Lengyelfalva határában. (USZO. III. 122.) Orbán Balázs, miközben dicsérte a híres oroszhegyi fürge lovakai, leírta, hogy a határtalan havasokban legelnek szabadon, télen is. Oláhfalu leírásánál is megemlékezett a Hargita lejtőin farkukat felvágva vadul száguldozó havasi lovakról. (ORBÁN Balázs 1868-1873. I: 76., 96.) - Földes László 1958-ban összefoglalta az oroszhegyi lótartásról megjelent tudósításokat, és 1956. évi kutatóútjának tapasztalatai alapján részletes leírást készített a zetelakiak havasi rideg lótartásáról. (FÖLDES László 1958. 33-37.) - Az 1990-es évek első felében, varsági néprajzi kutatásaim idején, meglepetéssel tapasztaltam, hogy némely varsági lótulajdonosok, lovaikat felügyelet nélkül kicsapják a havasi erdőkbe, ahol azok akár hetekig is bolyonganak anélkül, hogy gazdájuk látná őket. Egyik alkalommal házigazdám kijelentette, hogy „felmegy a Bolygóba": megnézi hetek óta felügyelet nélkül legelésző lovait. Vele tartottam. Viszonylag rövid keresés után megtaláltuk az erdős, hagyásfás, dimbes-dombos hatalmas legelőn a havasi szabadságot láthatóan élvező, vidáman járókelő lovakat. A lovak örvendeztek régen látott gazdájuknak, a gazda is örvendezett épen és egészségesen talált állatainak. Miután kigyönyörködtük magunkat a tájban és a lovakban, az állatokat újra magukra hagytuk, és visszatértünk házigazdám templom környéki házába. - A havasokban szabadon legelésző lovak kérdéskörére: IMREH István - PATAKI József 1970. 178-179. - A székelyföldi pásztorszerződésekre: IMREH István 1959.
