Bárth János: Varság, a székely tanyaközség (Kecskemét, 2001.)

6. A SZÓRT TELEPHELYEK NÉPRAJZI ARCULATA

Bármilyen régen történt is az irtás, a hegyi szántóföldeken és kaszálókon előbukkanó kövek talán soha nem fogynak el! Összegyűjtésük, elhordásuk, fontos tennivaló a XX. század végi varságiak számára is. Méginkább nagy munkát jelentett ez mindazoknak a varságiaknak, akik az utóbbi évszázadban tanyát alapítottak, és a tanyájuk környékén gyöpből, kaszálóból szántóföldet igyekeztek csinálni. A nagy kövek eltávolítása rengeteg vesződséggel járt. Előfordult, hogy a nagy követ „elásták". Mellette gödröt ástak, mégpedig úgy, hogy a gödör kissé benyúljon a kő alá is. Ellenkező oldalon rudakkal megemelték a követ, és belegörgették a gödörbe. Földet hánytak rá. A gödörből kikerült föld maradékát szekérrel elhordták egy lapályosabb földterületre vagy a legközelebbi patak partjára. A szántás során előkerült köveket kézzel összegyűjtik. Ha messze van a szántó a tanyától, a nagyobb köveket kihordják a mezsgyére, és ott lerakják. Evek alatt a kölerakó sáv valamiféle elszánthatatlan elválasztó jellé magasodik. Kaszálók mezsgyéjén is láthatók efféle kőrakások. Ha közel van a szántó vagy a kaszáló a tanyához, az előkerült nagyobb köveket kézi erővel behordják a tanya udvarára, ahol lerakják a földre, hogy ezáltal könnyítsék a mozgást őszi sarak idején. Az apró köveket vödörbe gyűjtve viszik az udvarba, bejáró útra és egyéb töltendő, sártalanítandó helyekre. Ha távolabb van a föld a tanyától, a köveket szekérre rakják, és úgy szállítják az udvarba, vagy töltendő útra, patakpartra. A kaszálót nemcsak kövektől kell tisztítani, hanem az újra és újra feltörő cserjéktől, hangyabolyoktól, vakondtúrásoktól is. A kaszálótisztítás jellegzetes tavaszi munka. Legtöbbször a fiatalok végzik sok vidámsággal. A gyorsan bokrosodó égerfa, fűzfa, mogyorófa és más hajtásokat kivágják, elégetik vagy a sáros szekérutakra hurcolják. A vakontagok túrásait, a háncsokat kapával, gereblyével elegyengetik. Az előző évi hangyabolyokat egyesek kapával szétszórják, elegyengetik, mások a kaszáló szélére hordják. A hangyabolyt kapával veszik föl a helyéről még mielőtt kizöldülne. Talicskával tolják a kaszáló szélére. A mezsgyén felsorakoztatott hangyaboly-maradványok lassan begyöpesednek, kizöldülnek és kis dombvonulatot alkotnak. A kaszálók tavaszi tisztításával egyidőben végzik a sullatást, sullasztást, vagyis a kaszálón elterített trágya beledörzsölését a kaszáló földjébe. A ganyét legjobb ősszel kiszórni a kaszálóra, mert akkor télen többször megfagy és porhanyós lesz. Szórható tavasszal is, de föltétlen meg kell fagynia, hogy kellően porhanyós legyen. A sullatást leginkább sullatóval végzik. Ez egy nagy méretű bükk, fenyő vagy tövisfa zöld ág, amelyet egy alkalomra vágnak. Elől láncot kötnek hozzá. Nagy fadarabokat kötöznek rá súly gyanánt. Előfordul, hogy gyereket ültetnek rá, aki a dolgot fölöttébb élvezi, bár a kanyarokban könnyen leeshet. A sullatásra használt természetes faágat húros ágnak is nevezik. Azért húros az ág, mert sűrű, tömött, több ága van. A sullatót lovakkal, ritkábban tehenekkel húzatják. Sullatás után egy-két hétig nem nyúlnak a kaszálóhoz, hogy az eső jól verje bele a földbe a sullatóval eldörzsölt trágyát. Utána végiggereblyézik a kaszálót, hogy megtisztítsák a ráhullott szeméttől, szalmától és hasonlóktól. A rakásokba összegyűlt szemetet gödrökbe húzzák, esetleg a közeli szántóföldekre hordják trágya gyanánt. Erre a gereblyézésre azért van szükség, hogy ne legyen szemetes a széna.