Bárth János: Varság, a székely tanyaközség (Kecskemét, 2001.)
6. A SZÓRT TELEPHELYEK NÉPRAJZI ARCULATA
mas patakvíz és emberi fogyasztásra való forrásvíz legyen a közelükben. Amikor a XX. század utolsó évtizedeiben Tisztáson, Forrásközén és Sólyomkőn lakossági összefogással megépültek a vízvezetékek, azokban bővizű források vizét vezették el a házakhoz. A magánbirtokon lévő forrást a tulajdonos gondozza. Fölösleges vizét kis árokkal, sánccal vezeti el a legközelebbi patak felé. A vízmerítő gödröt kerítéssel védi az állatok rongálásától. Bármilyen sok is a patak és a forrás Varságon, mégsem jut belőlük minden tanya mellé. Másrészt, ha téli hidegben patakvizet kell cipelni az állatoknak, a közeli patak is távolinak tűnik. Ráadásul a patak befagyhat, és a vízmerítés fölöttébb körülményessé válhat. Emiatt a legtöbb tanya mellett épült ásott kút, mégpedig legtöbbször nem is egy, hanem kettő vagy három. Több kútra azért volt szükség, mert ezen a tájon a kutak gyakran kiszáradnak. Vannak olyan kutak, amelyekből csak nyáron merhető víz. Előfordul, hogy még a forrás által táplált kút is elapad ősszel. Ha viszont sok eső esik, az elapadt kútba is visszatérhet a víz. Bár a több kút fenntartása némi biztonságot jelentett, mégis volt már rá példa, hogy három kutas tanya lakói edényekben szekérrel hordták a vizet az állatoknak a legközelebbi patakból. A varsági kutak kb. 2 méter széles, 3-4-5 méter mély kör alakú ásott gödrök. Oldalukat kövekkel bélelik. így próbálják késleltetni összeduvadásukat. Lefedési módjuk fölöttébb változatos. Külön tipológiai tanulmány tárgya lehetne. Legtöbbször deszkákból vagy kerek fákból összeállított tető kerül a kútgödör fölé. A vízhúzó nyílást nyitható vagy eltolható kis deszkaajtóval fedik be. A vizet természetes kampós ágra akasztott vödörben húzzák fel. A kampót a ház közelében fára akasztva tartják. Amikor vízért indulnak, leveszik a fáról és magukkal viszik a kúthoz. Vannak olyan varsági gazdák, akik úgy vélik, hogy a kútgödröt inkább szélesre, mint mélyre kell ásni. 4 méter alól általában már nem érdemes a földet fölhozni. Ha túl mélyre ásnak és elérik a homokot, „elmegy a víz". Kárba veszik a sok munka. Varsági tapasztalat szerint a fennsíkokon a kútnak lapályos hely köll, mert az „tartja a vizet". A „hegyes helyen" ásott kútban nem marad meg a víz. A kutak többségének vize talajvíz. Ezért szőnye, vagyis fakó, szürkés színű. Mivel akárhol nem lehet, nem érdemes kutat ásni, a kutak legtöbbször a „lapályos helyhez" igazodva a tanyaépületektől némileg eltávolodva találhatók. A távolság általában 10-20 métertől 100-150 méterig terjedhet. Ha egy tanyához 2-3 kút tartozik, azok a legkülönbözőbb irányokba eshetnek. Sok varsági lakos szerint a kútnak akkor jó a vize, ha élőfa, elsősorban fenyőfa áll a közelében. Ha egy magaslatról széttekintünk Varság valamelyik tanyás határrészén, a tanyákat övező kaszálókon néhol magányosan, illetve kettes, hármas csoportokban álló fenyőfákat láthatunk. Biztosra vehetjük, hogy az efféle erdőktől távol eső fenyőfák és fenyőfacsoportok tövében ásott kút lappang. A kutak mellett álló fenyőfákat a kutak gazdái ültetik és ápolják. Főleg fiatal korában kell sokat törődni a magányos fenyőfával. A tetején növő hajtás, a torha, könnyen letörik, ha a madár rászáll. Ezért a gondos gazda T alakú falécet állít a magányos kis fenyőfa mellé, hogy a madár ne a torkára, hanem a lécállványra szálljon.
