Bárth János: Varság, a székely tanyaközség (Kecskemét, 2001.)

6. A SZÓRT TELEPHELYEK NÉPRAJZI ARCULATA

mával élelmiszert, elsősorban kenyeret vitt a marhákkal, juhokkal foglalkozó fiának vagy alkalmazottjának. Egy éjszakát általában maga is a szálláson töltött, és csak másnap vágott neki a visszafelé útnak. A szállás meglátogatását összekapcsolhatta favágással, fahordással, faeladással, zsindelykészítéssel. Hazafelé tartva szekerét vagy szánját az udvarhelyi piacra szánt fával, távoli piacokra induló zsindellyel, illetve az oroszhegyi telken szükséges szénával rakta meg. A szállásokon teleltető fiatalok táplálkozásában nagy szerepe volt a tejnek és a tejtermékeknek. Gyakran ettek tejbe aprított kenyeret. A tejet előzőleg a gócalján korondi fazékban fölforralták. Kedvelték a domikás, vagy túrós cibere néven emlegetett ételt. Ezt könnyen elkészítették. Cseréptálba száraz kenyeret aprítottak. Erre juhtúrót tettek. Megsózták, majd forró vízzel leöntötték. Kanállal ették. A teleltető legény a táplálására kihajtott tehén tejének maradékát megaltatta, fölöntötte és túrót csinált belőle. A karácsony előtti napokban a legtöbb szálláson abbahagyták a teleltetést. Az állatokat hazahajtották Oroszhegyre, és teleltetésüket a falusi csűr istállójában folytatták. A karácsonyi ünnepeket ember és állat a faluban töltötte. Az oroszhegyiek varsági szállásait belepte az egyre vastagodó hó. Tavaszig csend borult rájuk. XX. század végi varsági öregek véleménye szerint az oroszhegyi gazdák azért teleltették varsági szállásukon a marháikat és juhaikat, hogy ezáltal megszabaduljanak a megtermett összes szénájuk hazaszállításának nagy tehertételtől, másrészt legyen trágyájuk a havasi kaszálóik és esetleges pityókaföldjeik javítására. A magyarázók azt is tudni vélik, hogy karácsony táján azért hajtották haza az állatokat, hogy a tél második felében otthon is keletkezzen trágya, amelyet a belső határban használhattak föl. Azok az oroszhegyiek, akik az ezredvégi emlékezettel elérhető időben, tehát a XX. század első felében teleltettek állatokat varsági szállásukon, nem lakatlan vadonban végezték munkájukat, mint egy-két évszázaddal korábban élt őseik. A XX. század első felében már farmtanyák százai álltak a varsági határban. Az oroszhegyi szállástartás visszaszorulóban volt. Egy letűnt világ gazdaságszervezési gyakorlatának maradványaként létezett. Következésképp, az oroszhegyi szállások használói lépten-nyomon találkoztak az állandóan lakott varsági tanyák lakóival. Eleve nem voltak idegenek, hiszen a tanyák népe is Oroszhegyről származott. A tanyaiak és a szállásokon dolgozó oroszhegyiek sok esetben rokoni kapcsolatban álltak egymással, így természetes, hogy gyakran együtt dolgoztak, együtt szórakoztak. A nyáron „szénát csináló" oroszhegyiek gyerekei szívesen játszottak a varsági tanyai gyerekek társaságában. Az oroszhegyi szállásokon állatokat teleltető legények varsági lányokhoz jártak vizitába. A szállását meglátogató oroszhegyi gazda rendszerint felkereste varsági rokonainak házát. Előfordult, hogy testvérénél vagy más közeli rokonánál aludt. Ha bármilyen ok, pl. családi osztozkodás miatt a Varságon kaszálót birtokló oroszhegyi gazdájának nem volt csűrje, varsági lakos szomszédját kérte meg, hogy szénáját a hazaszállításig annak tanyai csűrj ében helyezhesse el. A Varságon kaszálót és szállást birtokló oroszhegyi gazdák egy része a XX. század első felében nem teleltette állatait a tél első felében sem varsági szállásán, hanem a havasi birtokon termett szénát télen hazahordta Oroszhegyre. A széna fuvarozását ritkán szekérrel, gyakrabban szánkóval végezték. A szánkóra csúsztatót szereltek. A szekér és a szánkó elé legtöbbször teheneket, ritkábban lovakat fogtak.