Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
II. Múzeumi műtárgyak - Székelyné Kőrösi Ilona: Három fényképalbum – A kecskeméti Szabó-testvérek felvételei az 1930-as–1940-es évekből
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében Ugyanebben a levélben egy érdekes megfigyeléssel folytatja: „...látom itt az emberek levelezéséből, hogy most mind fogadkozik. Az emberek ígérik feleségeiknek, hogy ha hazamennek, jó lesz nekik minden, amit főz, nem fognak válogatni, nem fognak veszekedni, minden úgy lesz a legjobb, ahogy az asszony akarja... stb. csak egyszer hazajussanak. A feleségeik is ígérik, hogy nem szólnak bele mindenbe, azt se bánják majd, ha időnként egy-egy pohár borra elmennek a barátokkal, vagy kuglizni, soha sem fognak pörlekedni, mindig csak a kedvenc ételüket fogják főzni, csak egyszer hazakerüljenek a férjeik.”6 Köztudott, mennyien nem kerültek haza, soha többé. Ezrek maradtak az urywi és a novo-ivanovszkij-i temetőben is, amelyekről Szabó Pál fényképeket készített 1942 őszén és telén. Szabó Pál 1943 januárjában az utolsó szabadságos vonattal még haza tudott jönni, itthon laktanyaszolgálatra osztották. István öccse, a 37. gyalogezred I. zászlóalj géppuskás századának parancsnoka, a január 22-i hősies ellentámadás egyik főszereplője, a teljes orosz áttörés miatt nem hagyhatta el a frontvonalat. Századának megmaradt emberei később ezer kilométeres gyalogmenetet követően vonatoztak haza, 1943 májusában. 1944 nyarán mindketten Munkács és Ungvár környékén teljesítettek szolgálatot, védőállásokat építettek, október 26-án azonban az egész ezred orosz hadifogságba esett. Szabó István életútja itt ért véget. Néhány hónappal korábban, 1944 júliusában kapott nősülési engedélyt a honvédelmi minisztériumtól. Menyasszonya a máramarosi Halász Lenke, főiskolai hallgató volt, esküvőjüket október végére tervezték. Október végén azonban a hadifogságban egy részeg orosz őrnagy el akarta venni a jó bőrcsizmáját, s mivel nem akarta adni, agyonlőtték.7 Szabó Pál ezredvonata kalandos utakon Bécsújhelyig jutott, ahol a németek lefegyverezték, az oroszok április 1-jén fogságba ejtették őket. Tőle is elkérték a csizmáját, sőt a karikagyűrűjét is elvették. Visszaemlékezéseiben külön fejezet a hadifogság, amelyet röviden így jellemzett: zabrálás, káposztaleves, csalánleves, poloska, sárgakása, féligsültkenyér, davaj-davaj, robotnyik, skoro domoly (hamar haza). „Azt hazudták, hogy Gödöllőre visznek bennünket és ott kapjuk a dokumentet. De amikor láttam, hogy egy nagy fekete zongorát tesznek az első vagonba, mindjárt gondoltam, hogy ezt nem Gödöllőre viszik.” Fülöpszállás, Kunszentmiklós, Baja, Temesvár érintésével május 9-én érkeztek meg a romániai gyűjtőtáborba, Foksániba. Szabó Pál listát készített a marhavagonban vele utazó és lágerbe került kecskemétiekről. Közülük többen jelentkeztek Ukrajnába krumplit vetni, és csak 10 nap után döbbentek rá, hogy Sztálingrád újjáépítésére vitték őket.8 Innen Moszkvába kerültek, majd szabadulásuk után Kijeven át utazhattak Magyarország felé. Szabó Pál 1948. május 4-én érkezett haza Kecskemétre. A hadifogolytáborban már nem volt lehetőség fényképezésre. Innen csak a postai levelezőlapok maradtak meg dokumentumként, amelyek közül a cirillbetűseket a táborlakó foglyok, a nemzeti színnel keretezett levelezőlapokat pedig a hazatérők 6 Szabó Pál levele feleségéhez. Kelt Oroszországban, 1942. szeptember 21. 7 Katonai tevékenységéről és hősiességéről szól többek között: Babucs-Maruzs-Szabó 2008.; Osztrogozs- szki hősök - Az utóvédek utóvédjei, Magyar Honvéd 1993. jan. 15., 42^14. old.; Kenyeres Dénes: Szilveszteri Szemle, Magyar Honvéd 1996. jan. 12., 43. old. 8 Szabó Pál a hadifogság idején megtett gyalogmeneteket térképen jelölte, hasonlóképpen, mint az 1942 nyarán a doni frontra érkezés előtt gyalogosan megtett 1000 kilométernyi útvonalat. 87
