Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
IV. Múzeumi kutatások - Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A népszokások tárgyai a hajósi sváboknál
Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária: A népszokások tárgyai a hajósi sváboknál diót, aszalt gyümölcsöt vitt magával, melyet a játék után elosztogatott a ház gyermekei között, Mária és József, akik egy bölcsőt vittek magukkal, benne egy Jézuskával. A csillaghordozó a szitadobból készített, színes papírrózsával díszített csillagot vitte, melyben gyertya világított. Továbbá volt a csoportban négy angyal, mindegyik kezében egy gyertyatartó, benne égő gyertyával, végül a Wirt, a házigazda, aki nyito- gatta-csukogatta az ajtót, beengedte a szereplőket, vitte a karácsonyfát. A játékban csak lányok szerepeltek. Mindegyikük talpig hófehérbe, ünneplőbe volt öltözve. Az angyalok, Mária és a Jézuska a fejükön koszorút hordtak. Józsefet a fején megkötött kék szalag különböztette meg a többitől. A bölcsőcske-játék során a fehér ruhát öltött kislányok a karácsonyi éneket (Chrischkendlaliad) énekelték. A Jézuska karácsonyi neve: Chrischkendle. A karácsonyi ünnepkör a vízkereszttel zárult, ehhez a jeles napoz kapcsolódott a háromkirályjárás. A legények járták körbe a falut a három napkeleti bölcsnek öltözve: bundás mellényben, fehér prémsapkával, a juhászbotjukon bőrszalagok lógtak. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a hívek a templomban megszentelt gyertyát hazavitték és megőrizték. A hajósi sváboknál sajátos gyertya volt a Wachsstock: ezeket a viasztekercseket a csuklójukra tekerve mentek az asszonyok a misére, s a templomi padban ülve meggyújtották. A karácsonyeste meggyújtott Wachs- stockot az ünnep mindhárom napján égették. A farsang a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak, s a nép többnyire a három utolsó napját tartotta számon. De a hajósi svábok az első nagyböjti vasárnapot, a sajbóvasárnapot még farsangi mulatozással töltötték, ahogyan hajdanán a Svábföldön volt szokás, noha más népek, például a frankok vagy a szászok akkor már javában böjtöltek. A falu határában gyújtott tüzekben ekkor szalmabábukat égettek, a leányok kerek fánkokat dobáltak át a tűz fölött a kiszemelt legénynek. A faluszéli mocsarakra mentek ki az emberek korongokat dobálni: kerek korongokat készítettek fából, vastag papírból, rátűzték egy botra és gyufával meggyújtották - ez volt a korongütés. A hajósi svábok a farsangtemetést úgy játszották el, hogy egy férfi felfeküdt a padra, úgy feküdt ott, mint egy koporsóban. Az emberek sírást játszva járultak hozzá, egy másik ember pedig „litániát” tartott fölötte. A Vadas nevű falurészen az is előfordult, hogy egy férfit bevontak szalmával, és láncokkal vezették végig az utcákon - medvéknek nevezték ezeket a férfiakat. Húsvét előtt, virágvasámapon a gyermekek barkacsokrokat vittek a templomba, majd hazavitték, és a kiskertben a földbe szúrták, vagy a kerítésbe dugták. A barkaágakat csokorba kötötték finomra gerebenezett kenderrel, és ráhúzták egy húszhuszonöt centiméteres botra. A nagyobbacska iskolás fiúk ezeket elvitték a misére, majd azután elvitték a nőrokonaiknak egypár fillér fejében. A húsvéti ételszentelés szokását a hajósiak néhány évre átvették az 1947-ben a Felvidékről betelepített magyar lakosságtól. A húsvéti kalács (Oschtrakulatscha) része volt az ünneplésnek. Ennek jelentőségét a hajósi ember azzal magyarázza, hogy a fonadék az Isten és az ember közötti összefonódottságot jelképezi. Egyes házaknál a zsír nélkül készített, három fonatból álló kalácsot nagypénteken fogyasztották, s a húsvéti fonott kalácsba illatos és egyetlen ízesítőnek megtört szentjánoskenyeret (Lorbauna) tettek. A húsvéti tojás 174
