Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
III. Múzeumi gyűjtemények - Kollárné Éber Orsolya: Egy festő – egy évszázad
Kollámé Éber Orsolya: Egy festő - egy század A II. világháború a nagyhatalmak harca mellett a népesség számára is embertelen küzdelmet jelentett, mely minden régiót érintett, benne a civil lakosságot. Az elért eredményeket, 1948-at követően gyökeresen megváltoztatta a szocialista gazdaság és életforma kialakulása. Cél a szovjet minta meghonosítása volt. A művészetben 1948-1949 fordulójától „a valóságot, tehát a nép életét és harcát bemutató optimista művészet kritériumot” fogalmazták meg. Az 1956-os forradalom a visszarendezést követelte. A rövid ideig tartó győzelem leverését követően, a megtorlásoktól való félelem miatt, ezrek kerestek menedéket más országokban. Az itthon maradtak visszahúzódtak, a rendezvények elmaradtak, a társasági élet polgári attitűdnek számított, amely nem volt megengedett. Ennek a bevezetésnek a mezsgyéjén szeretném bemutatni ilj. Éber Sándor életútját, mely talán maradandó lenyomatot képez a következő nemzedék számára is Ilj. Éber Sándor Baján született id. Éber Sándor festőművész és Bartsch Julianna házasságából, Anna és Erzsébet után harmadik gyermekként. A várva várt fiú 1909. május 19-én látta meg a napvilágot. A művészapa férfiúi büszkeséggel adta saját nevét az utódnak, és a kor szellemiségének megfelelően újszülött gyermekét hatalmas festőpalettáján emelte az ég felé, s Isten kegyelmét kérve ajánlotta Sándor fiát a művészetnek. A fiú csendes, visszahúzódó volt. Általában a gyermekseregtől távol, elmerengve játszott. Önvallomása alapján társai a rabló-zsandár játékba sem, de a rossz rúgásai miatt, még a labdajátékokba sem választották be. Legkedvesebb kikapcsolódása a madarakkal való beszélgetés, a bárányfelhők vonulásának és az égi tenger mozaikszerű látomásainak megfigyelése mellett, a folyó adta lehetőség, a falevelekből készített vitorláseresztés volt. Ilj. Éber Sándor életében a természet megfigyelése ekkor kezdődött. A folyóparti csendes játék közben a halacskák kis fejüket kidugták a békés vízből, s amikor visszahúzódtak, az egymásba olvadó vízgyűrűk csodálata kötötte le a gyermek figyelmét. Már ekkor rácsodálkozott a vizek tükröződő jelenségeire. A Jókai utcai otthon élettel teliségét nemcsak a hét gyermek határozta meg, hanem az a különös atmoszféra, amely az édesapa műterméből áradt. Korán szembesült a művészvilág egyediségével, feladataival, az egyén gondolkodásmódjával, s a meg nem értésből fakadó magányosság realitásával. Otthonuk nyitva állt a Bajára érkező művészek és művészetpártolók előtt. Nagy hatással volt rá az atyai barátok közül: Tornyai János, Iványi-Grünwald Béla, Nagy István, a gödöllői Nagy Sándor, illetve a zenészek közül Hubai Andor, Bartók Béla látogatása a műteremben. Ezek az alkalmak, valamint a bajai származású Teles Ede szobrász művészete befolyásolta a finom lelkű, művészi hajlammal rendelkező fiú pályájának kezdetét. Részese lehetett édesapja műtermében a nagyméretű vázlatok elkészítésének. Kisiskolásként a freskókészítés előmunkálataiban, a márványzúzalék kiválogatásában serénykedett, és az évek múlásával lépésenként - ahogy ő fogalmazott- jutott fel a garádicson, s mindig más munkafázisnál segédkezhetett. Első feladatai között említette a Nagykanizsai templom festése során a (1926-ban, 17 évesen) a 2 méter nagyságú kariatida kifaragását édesapja tervei alapján. Az ízig-vérig pedagógus édesapa szigorú következetességgel adta át a müvészetlátás és látni tanítás élményét. Ennek az emóciós kötődésnek folytatása a Képzőművészeti Főiskola lett 1927-től 146
