Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
II. Múzeumi műtárgyak - Merinu Éva: Szállítás emberi erővel a Duna–Tisza közén
Merinu Éva: Szállítás emberi erővel a Duna-Tisza közén TARISZNYÁK A tarisznya leginkább a férfiak teherhordó eszköze volt. A Duna-Tisza közén megtaláljuk a szőr-, a bőr- és a vászontarisznyát egyaránt. Egykor az egész nyelvterületen hordtak a férfiak fehér házivászonból varrott oldaltarisznyát, hosszú vállpánttal ellátott kisméretű zsákot. Napi elemózsiát vittek benne a mezőre vagy egy-két napos utazásra. A 19. században azonban a polgárosu- ló parasztság szívesebben hordott szőrtarisznyát. Ez egy hosszú bőrszíjjal vállon hordozható fedeles oldaltarisznya volt, amit kecske-, tehén- vagy lószőrből szőtt anyagból varrtak. Készítésével szőrtarisznyás mesterek foglalkoztak. Pásztorok és parasztok hordták benne mindennapi élelmüket. A tarisznyák másik típusa a bőrtarisznya, a bunyevácok elnevezése szerint torbica, amelyet főként juhászok, pásztorok, vadászok, csőszök és erdőkerülők használtak. Ez egy kisméretű, hosszú bőrpántos, fél vállon hordott fedeles tarisznya. Disznó- vagy marhabőrből készítették. Gyakran félkör alakú, amely fém csattal záródik. Készültek fedőlapján domború mintás tarisznyák is. Ezek legtöbbször valamilyen vadászjelenetet ábrázoltak: vadász, kutya és fák; erdőben őzek; szarvas és ágak. Ebben a bőrtarisznyában tartották élelmüket, tűzszerszámukat, bicskájukat, fontosabb tárgyaikat. Az asszonyok tarisznyája a hátizsák, hátas tarisznya vagy négylábú tarisznya. Fehér vászonból készült, zsákszerű teherhordó eszköz, amelyre két-két sarkát összekötő szalagot rögzítettek. Az asszonyok a hátukra vették, aratásra és búcsúba mentek vele. A tarisznyák között szeretném megemlíteni a bácskai bunyevácok sajátos teherhordó eszközét a kenyérzsákot, vagy ahogyan ők nevezik a torbát. A torba saját fonású és festésű gyapjúból vagy kenderből szövött kenyérzsák, melyet elsősorban ételszállításra használtak. A torba alapszíne legtöbbször a nyers, kifehérített gyapjúszín, de elvétve szőttek zöld, bordó torbát is. Négy-nyolc centiméter széles tarka, beleszőtt csíkokkal díszítették. 45-55 centiméter széles, 100-120 centiméter hosszú darabból készült, félbehajtva és két hosszabb oldalán zsákszerűén összevarrva. Nyílásához váltakozó színű bojtokat kötöttek, vagy rojtokat hurkoltak. Füle házifonású kenderből vagy gyapjúból készült. Felsőszentiván, Csávoly, Gara, Vaskút, Katymár, Bácsalmás és Bácsbokod bunyevácsága készítette és használta. Eredetileg mezei munkára vittek benne élelmet, kenyeret, de később fontos szerepet játszott házasságkötéssel kapcsolatos népszokásaikban is. A szentivániak megállapítása szerint a torba utazótáskát, koffert pótolt.9 ÖSSZEGZÉS A Duna-Tisza közén nagyon sokféle, változatos teherhordási móddal és eszközzel találkozunk. Ellentétben az ország többi területével, nem alakult ki domináns szállítási mód, észak-, dél- és nyugat-magyarországi hatások itt egyaránt érvényesülnek. A dunántúli népekkel való kereskedelem és a beáramló telepesek révén je9 BÁLDY Flóra 1953. 1-3. 122
