Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
II. Múzeumi műtárgyak - Merinu Éva: Szállítás emberi erővel a Duna–Tisza közén
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében közepén pedig ivógomb található. Ebben vitték ki az ivóvizet a földekre, ha dolgozni mentek, mert hideg maradt benne a víz. A kanta meglehetősen hasas, egyfölű edény. Egyenes, széles nyakkal készült, amelyet kiöntős perem övez. A kantával kútról hordták a vizet, majd a konyhában tárolták. Ha aratni vagy kapálni mentek a szőlőbe vagy a földekre, akkor ebben vittek maguknak ivóvizet. A határban hűvös helyre állították, vagy félig földe ásták, hogy a víz hideg maradjon benne. A hajósiak kétfülű kosárba nedves szalmát tettek, és ebbe helyezték a víztartó edényt. A korsót és a kantát is kézben szállították. Volt rá példa, hogy madzaggal vagy kendővel összekötöttek kettő kantát és vállra vetve vitték. Egyik korsó a mellkason, másik a háton csüngött. Máskor a kapa vagy a kasza nyelére akasztották, az ételes batyuval együtt. A faedények közé tartozik a csobán vagy csobolyó. Jellegzetes alakú, lapos hordóra vagy dobra emlékeztető dongás faedény, amelyben a mezei munkásoknak, hosszú útra indulóknak töltöttek ivóvizet vagy még inkább bort. A bodnárok és kádárok legtöbbször keményfa dongákból készítették, és vasabroncsokkal fogatták össze. Felfüggesztésére szíjazat, heveder, madzag vagy vaslánc szolgált, amit az erre kialakított fülekbe fűztek, vagy kapcsoltak. Méretétől függően vihették vállra, botra, kapanyélre, szekérlőcsre akasztva, lepedővel a hátukra kötve, vagy a szekérülés alá helyezve. A kis csobolyó 5-6 literes, a nagy csobán pedig 15-20 liter űrtartalmú volt. Ha letakarták, éppen olyan hűsen tartotta a vizet és a bort, mint a cserépkorsó, de a víz hamarabb megposhadt benne. Puhafából, vasabroncsokkal megerősített, fából készült füllel ellátott favedreket használtak vízhordásra, és borfejtésnél a bor hordására. Lapos korong formájú, fából esztergályozással készült boros edény volt a csutora, vagy kulacs, a készítésével foglakozó iparos pedig a csutorás. Egyszerűbb változata a véséssel, koncentrikus körökkel, kör alakú motívumokkal díszített fakulacs. Kupakja is esztergályozással készült, mintázatában a kulacshoz igazodott. Sok esetben megtaláljuk rajta a készítő vagy a használó monogramját, nevét, illetve a készítése évszámát. Készülhetett festett és faragott díszítéssel, elő- és hátlapján bőrrózsával, melyből 6-8 keskeny bőrszíj fűződött az oldalán végigfutó szélesebb szíjhoz. Legtöbbször bőrből készült szíjjal volt ellátva. A kulacs gyakran kapott csikóbőrből készült borítást, hogy a bort hűsen tartsa. A csikóbőrrel bevont kulacs mindkét oldalát egy-, két- vagy többsoros bőrrozettával, valamint az ebből kifutó szíjakkal díszítették. A borral teli csutorát vagy kulacsot a nyakba akasztva hordták a munkába induló aratók, kapások vagy pásztorok. Kalocsán készültek korongolt, égetett, mázas cserép csutorák is, koncentrikus kör illetve virágcsokor, virágfüzér motívumokkal. A vállukra két fület készítettek az akasztószíj számára. Ezeket a csutorákat és a díszesebb csikóbőrös kulacsokat lakodalomban, esküvőre menet, vagy lakás díszítésre használták. Itt szeretném megemlíteni a puttonyt, mint szállítóeszközt, ami szüret idején a szőlő szállítására szolgált. A puttony az aljától fölfelé fokozatosan bővülő, dongákból álló faedény, melyet vasabroncsok fognak közre. Két heveder segítségével vették a hátukra. A kosarakba szedett szőlőt a puttonyba töltötték, amelyet a puttonyos ember a kádakba hordott. 119
