Bánkiné Molnár Erzsébet - Bereznai Zsuzsa (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 11-12. (2006-2007) (Kecskemét, 2008)
2007 - Mestermunkák muzeológus szemmel - Cséki Andrea–V. Székely György: Bronzkori és Árpád-kori leletek Dunavecse határából
Cséki Andrea — V. Székely György: Bronzkori és Árpád-kori leletek... síros - urnatemető több mint félszáz sírjának feltárására 2005-ben Apostag déli határában, a Szilasi-rész Nyugat lelőhelyen került sor. A Kr. e. 2. évezred közepe táján a Közép-Európa nyugati felében meginduló változások következtében egy eredetét tekintve sokféle hatást magába olvasztó, viszonylag egységes új kultúra alakult ki, amely rövidesen a Kárpát-medence területén is megjelent. Ezt az etnikai és kulturális konglomerátumot jellegzetes temetkezési módjáról halomsíros kultúrának nevezi a kutatás. Ennek a kultúrának egyik nagyobb tömbje a Kárpát-vidéki halomsíros kultúra, melynek nyugati irányból történt terjeszkedése miatt a Dunántúlon élő helyi népesség egy része délkelet felé menekült, majd fokozatosan a Duna Tisza köze déli részére, a Vatya-kultúra szállásterületének közelébe települt át. A Baja melletti névadó lelőhelyről elnevezett Szeremle- csoport szoros kapcsolatot alakított ki a Vatya-kultúra népességével, jellegzetes kerámiájuk számos vatyai lelőhelyen előkerült.23 A kutatók véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy a halomsírosok megjelenésének első hulláma milyen hatást gyakorolt a Vatya-kultúra népességére. Úgy tűnik, hogy a Vatya-kultúra népessége túlélte ezt az első bevándorlási hullámot (támadást?) és a korai halomsíros népesség a földvárakkal védett vatyai szállásterületet délről kikerülve folytatta előnyomulását a Tiszáig. A halomsíros kultúra Kárpát-medencei megjelenése által kiváltott népmozgások teljesen átalakították a térség etnikai térképét. Ezt az átmeneti időszakot nevezi a kutatás koszideri időszaknak.24 A helyi lakosság erődített telepekre húzódva igyekezett védelmet találni, de az új halomsíros előrenyomulást (támadást) követően szállásterületük végleg az új hódítók kezére került. A Vatya-kultúra népességének egy része kelet felé, a Szőregi- kultúra területére menekült, ahol a Középső-Tisza vidéken egy sajátos helyi kultúrát hoztak létre (Rákóczifalva-csoport). Valószínűleg ekkor került földbe a Vatya- kultúra területén elrejtett bronzleletek jelentős része is (koszideri horizont). Ezeknek a kincseknek többnyire vegyes az összetétele, egyrészt a jellegzetes késő vatyai fémanyag (pl. sarló alakú tűk, tüskés tutulusok, szív alakú csüngök) mellett már a korai halomsíros kultúrára jellemző tárgyakat (sarkított balták, gombos végű sarlók, kartekercsek, korongos fejű tűk) tartalmaznak. A halomsíros kultúra népességének gazdálkodásában az állattartás játszotta a legfontosabb szerepet. Településeik egyrétegűek, ami arra utal, hogy nem laktak hosszabb ideig egy-egy helyen, ami nyilvánvalóan az állattartó életmóddal van ösz- szefüggésben. A halomsíros népesség temetkezéseit a vegyes rítus jellemzi. A bronzkor korábbi évszázadaiban a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén általánosan elterjedt halotthamvasztás és umás vagy szórthamvas temetkezés szokásával szemben a halomsíros kultúra temetőiben a csontvázas temetkezési mód volt a jellemző, főleg zsugorított, ritkábban nyújtott csontvázas formában, de az urnás-hamvasztásos temetkezés sem ritka. A sírokat takaró kisebb nagyobb halmokra utaló nyomok pl. körárkok megfigyelésére csak ritkán adódik lehetőség, mint pl. a Kiskunfélegyháza- Páka, Dósa-tanya lelőhelyen.25 23 BÁNDI Gábor-KOVÁCS Tibor 1969-1970. 97-111. 24 KEMENCZEI Tibor 1968. 159-166.; BÓNA István 1992. 32-38. 25 SOMOGYVÁRI Ágnes 1992. 13., 16. 192
