Bánkiné Molnár Erzsébet - Bereznai Zsuzsa (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 11-12. (2006-2007) (Kecskemét, 2008)
2007 - Mestermunkák muzeológus szemmel - Székelyné Kőrösi Ilona: Suba a Duna-Tisza közén
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében Székelyné Körösi Ilona SUBA A DUNA-TISZA KÖZÉN „Egy szűcs: egy gróf, Két csizmadia: egy báró, Három szabó: egy ember. ” A suba a magyar népviselet egyik legjellegzetesebb ruhadarabja, szőrös bőrből készült, ujjatlan, palástszerű, bokáig érő felsőruha, amelyet elsősorban férfiak, ritkábban nők is viseltek. A pásztorok nélkülözhetetlen, egész évben használatos darabja, és a hagyományos paraszti kultúrában a vagyoni állapot, az igényesség kifejezője. Drága és értékes felsőruha, az első komoly subát a férfiak általában vőlegény korukban kapták. Számon tartották az ingóságok között, öröklődött, vidékünkön az inven- táriumok és végrendeletek gyakori tárgya volt. Nélkülözhetetlenségét Baksay Sándor így jellemezte: „Hétköznap viselő, vasárnap ünneplő, öregnek tisztesség, fiatalnak kényesség, úton ülés, otthon ágy, mezőn asztal”. A subát a szűcsök készítették, kezdetben a céhesipari keretek között, majd önálló iparosként. A mesterségek közötti hierarchiát és a szűcsmesterek öntudatosságát jól jellemzi a fenti idézet. A legdrágább és legszebb subák hímzéssel és rátétekkel gazdagon díszítettek, a magyar népművészet és a kézműipar remekei közé tartoznak. Történeti áttekintés A szőrös bőrből készült felsőruhák a magyarság régi viseleti darabjai közé tartoznak, maga a színes fonallal hímzett suba azonban nem tartható honfoglaláskori örökségnek, mint azt egyes kutatók korábban gondolták. A céhesiparra és a szűcsmesterségre vonatkozó levéltári források a 18-19. századig a ködmönt említik, mint a mesterremek tárgyát, és mint a legdíszesebb, szőrös bőrből készült viseleti darabot. A 17. század második feléből - a török hódoltság végéről - ismeretes a cifra, feltűnően díszített ködmön piacokon való árusításának tiltása, többek között a ceglédi, a kecskeméti, nagykőrösi, jászberényi és debreceni szűcsmesterek számára. A suba okleveles említése a 13. századtól előfordul ugyan, de nem teljesen a 19-20. századi suba egyenes előzménye. A céhes iratokban, árszabásokban későn jelenik meg a suba említése, ennek oka az is lehet, hogy a legegyszerűbb hétköznapi, díszítetlen subákat a juhászok maguk is előállították (kéz között, saját zsírjában törve, mosatla- nul, amint azt a kostökök feldolgozásánál a 20. században is gyakorolták), bár ez az egyszerű módszer sok hátránnyal is járt. Többek között azzal, hogy nagyon büdös volt, ezért hoztak egy országos rendeletet 1750-ben a subások templomból való kitiltására. (Későbbi pásztorvélemények szerint addig igazi a suba, amíg a kos megszagolgatja.) A 19. század közepétől már a hímzett suba is a remeklés tárgya, és ekkor kezdődik ennek a viseleti és népművészeti darabnak a virágkora. 131
