Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Kepéné Bihar Mária–Lendvai Kepe Zoltán: Gáspárék keresztje, Bukóczki Jézuskája
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón az atonbomba is, az majd mindent eléget maga körül, elég romlott mán az emberiség. Már akkor is sokakban felvetődött a ma is jogosnak tűnő kérdés, hogyan volt bátorságuk a téesz-szervezés időszakában, a kommunista vallásüldözés közepette keresztet állítani. Természetesen féltek, de úgy érezték, a szorongattatások közepette még inkább meg kell mutatniuk, hogy szilárdan kiállnak a hitük mellett. Nemcsak ők kaptak érte megrovást, de gyermekeik is az iskolában. A fenyegetésekről mindig is hallgattak. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a párttitkár lovas kocsin hozatta ki magát a szentelés után, hogy jelentést tehessen a keresztállításról. Nem örültek ennek a kommunisták, de azér' túléltük. Mink voltunk az erősebbek. Egy kicsit ránk ijesztettek, megfenyegettek, de hál’ Istennek nem lett belőle komoly bajunk. Akinek van Istene, az üdvözül. A keresztet a várostól, templomtól és iskolától távol lakó, szőlőműveléssel és baracktermesztéssel is foglalkozó tanyai népesség teljesen magáénak érezte, százszoros erővel ragaszkodott hozzá. A keresztre nem került rá az állíttató Gáspár család neve, melynek oka a névtelen adakozás erénye mellett valószínűleg a kor politikai viszonyai voltak. Ezért a közösség emlékezete inkább a gazdag boltoshoz, mint a szegény Gáspár családhoz kötötte a kereszt állítását, így Bukócki Jézus- kájaként emlegették. Hozzá fohászkodtak hétköznapi apró-cseprő gondjaikban, természeti csapások idején, szorongatott helyzetekben. Majd megsegít a Bukócki Jézuskájal Segíts meg Bukócki Jézuskája! - mondogatták. A szorongatott helyzet hamarosan beköszöntött Matkó-pusztaiaknál is, mivel a téesz területeinek terjeszkedése miatt el kellett hagyniuk lakhelyüket, és be kellett költözniük a faluba. Gáspárékat a sors Városföldre vetette, ott kezdték újra az életüket. Idővel új házat, ólakat, istállót építettek, nevelték gyerekeiket, gazdálkodtak. Évekig nem is látták keresztjüket, mely előtt nem imádkoztak már többé a szentkúti búcsúra induló Matkó-pusztaiak. A Bukócki Jézuskája végignézhette, amint a nyüzsgő, élettel teli tanyasorból omladozó házak lettek, a szépen gondozott gyümölcsösökből, elvadult tűzifának való rengeteg, a szorgalmas tanyai emberekből pedig reszketeg falusi öregek, akik kijöttek nagyritkán körülnézni ifjú életük temetőjébe. Gáspárék küzdelmes életük evilági Jutalmaként” falusi házat vásároltak, és visszatértek idős korukra Kunszállásra. A módosabb élet gyümölcseit nem sokáig élvezhették együtt, aranylakodalmuk megünneplése után pár hónappal, 2002 őszén az idős és beteges gazda visszaadta lelkét Teremtőjének. Utolsó éveiben nem volt nap, hogy ne jutott volna eszébe keresztje, a Bukócki Jézuskája, melynek gondozását egyik unokájára testálta. Halála után özvegyének többen is ajánlották, hogy segítenek neki átvinni a keresztet máshova, behozni Kunszállásra, vagy elvinni Matkóra, hogy ne árválkodjon ott az elhagyott határban. Erzsiké néni ezt mindig visszautasította. Én azt gondolom, mégiscsak legjobb annak ott, az oda készült. A Papa is azt akarta volna, hogy ott maradjon, és emlékeztesse az arra járó népeket, hogy ott is éltek valamikor EMBEREK... 85
