Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Kothencz Kelemen: Szűcsmesterség Baján a XX. században
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón Mormer úr nagyon megválogatta a műhelyébe jelentkező fiatal tanulókat. Az emlékezet szerint először megnézte a tenyerüket, figyelte a munkához való hozzáállásukat. Mielőtt felvette volna az inasokat, mindegyiket elhívta magához, és apró- cseprő munkákat adott nekik a műhelyben vagy a ház körül. Olykor elküldte őket egy-egy kabáttal a megrendelőhöz, hogy lássa, mennyire becsületesen járnak el az ügyféllel. A mester mindezek után döntötte csak el, hogy kit vesz fel műhelyébe. A sorokból már kitűnik, hogy Mormer Ferenc szűcsmester rendkívül jó pedagógiai és pszichológiai érzékkel rendelkezett. Az iljú gyermekek először inasként dolgoztak általában 4 évig, azután segédek lettek. Akkor már Mormer úr közelebb engedte a munkához őket. A varrás tanulását fűzeden tűvel kezdték. Több héten keresztül csak az üres tűt forgatták a bőrben, majd később befűzték a cérnát is, de nem kötöttek rá csomót. Egy hónapi gyakorlást követően már rendesen, tűvel, cérnával varrtak. Tanulásképpen a sapkák fölső és belső, bélés részét varrták össze. A sapkát benedvesítve formára húzták, rámázó szeggel körbeszegelték, és sapkaszárító állványon, kályha mellett szárították. Mikor megszáradt, már csak a bélést kellett helyreigazítani. Később az inasok a bundák átalakításánál is segédkeztek. Sokat okulhattak egy-egy szétbontott ruhadarab tanulmányozásából, amire egyébként mesterük is mindig szorgalmazta őket. Az elkészült ruhadarabok bélelését Mormer Ferenc varrónőkkel végeztette el. Schäffer Teréz - Kisfalvi Sándor későbbi felesége - is nála kezdett dolgozni. Az 1940. év januárjától a Mormer-mühely vezetését a mester fia, Lajos vette át. A szakma elsajátításának lezárásaként az inasoknak mestermunkát kellett készíteniük. A tanulóévek alatt, a szakmán belül minden mesterfogást el kellett sajátítaniuk, de azért időközben a fiúk között kialakult a szakmai munkamegosztottság. Ebben mesterüknek is élenjáró szerepe volt, aki látva kézügyességüket, mindegyiket a hozzá leginkább illő munkafolyamattal bízta meg. Volt, aki a durvább munkákhoz értett jobban, míg mások inkább az aprólékosabb munkát igénylő sapka- és gallérkészítést végezték. Mormer mesternek a tanításért nem kellett fizetni, viszont az inasok sem kaptak pénzbeli juttatást. A műhelyben elhelyezett emeletes ágyakon aludtak. Reggeliről, ebédről és vacsoráról a Mormerék szakácsnője gondoskodott. Az iijabb Katz Sándor családnevét 1939. február 17-én Kisfalvira magyarosította. 1940-ben megházasodott, feleségül vette a Bátaszékről Bajára került Schäffer Terézt. Két gyermekük született, 1944-ben Gyöngyi és egy évvel később Sándor. A házasság után Kisfalvi Sándort besorozták katonának, a háború mezejét járta. A többszöri ffontszolgálat miatt mestervizsgáját csak 1947. március 26-án tudta letenni Baján. Ezt követően, anyagi okok miatt nem folytatta kitanult szakmáját. Nem volt akkora tőkéje, hogy berendezzen magának egy szűcsműhelyt. Vállalati munkára adta a fejét. Először a MÜNŐSZER, majd pedig a DÉLTEX üzemeiben volt árukiadó. Időközben felkereste gyerekkori inastársa, a Budapestre került Jéghegyi Ferenc. Neki akkor már jól működő műhelye volt a fővárosban. A városi értelmiség, színészek, orvosok megbecsült „bőrvarrója”-ként dolgozott. O ajánlotta fel a segítségét Kisfalvinak. Gépeket, szerszámokat, nyersanyagot adományozott neki azzal, hogy majd, ha tudja, visszaadja. így a Kisfalvi család feje napi hivatalos munka75
