Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Bónis Johanna: Párhuzamok
Bónis Johanna: Párhuzamok 6-án keltezett, és a város lakóit örökre felmentette mindennemű vámfizetés terhe alól. Ez, valamint a két évvel később 1488. április 16-án kelt rendelet, amely megtiltja a beszterceieknek, hogy áruikkal a székelyvásárhelyi vásárokra menjenek, már egyértelműen nagyobb számú kézműves és kereskedő lakosság létezésére utal, amely a helyi zsenge ipart célratörően védeni képes. Kecskemét esetében, bár a vásártartási jog gyakorlását igazoló legrégibb adat csak 1591-ből maradt fent, valójában már 1393. november 22-éről létezik említés a településen tartott vásárról, majd egy 1463-ban kelt jelentés, már a Lőrinc napi (augusztus 10.) vásárra, Kecskemét legnagyobb sokadalmára utal. Sem Marosvásárhely sem Kecskemét esetében nem maradt fent olyan oklevél, amely a mezővárosi jogaikat tételesen rögzítette volna - nem csoda, hiszen történet- írásunk a XIV. századból összesen másfél tucat oklevelet tart nyilván mezővárosi kiváltságlevélként (talán igaz Fügedi Erik következtetése, hogy a mezővárosok jelentős részének nem is volt soha kiváltságlevele)2, de az is igaz, hogy már a XIV. század közepétől mindkét város élt a mezővárosi kiváltságokkal. Első említése után alig másfél évtizeddel, 1368-ban, a budai káptalan egy Cegléd melletti határjárásról írt jelentése „Kechkemeth”-et, - Cegléddel és Kőrössel együtt - már mint (oppidum) mezőváros említi,3 de különféle oklevélben említett adatok segítségével szinte maradéktalanul rekonstruálható, hogy már a kezdetekben, a XIV. században, Kecskemét gyakorolta a mezővárosi kiváltságokat. Ugyanez érvényes Marosvásárhely esetében is. Bár „Székelyvásárhely” először csak 1409-ben, Zsigmond egy oklevelében tűnik fel mint oppidum (mezőváros), de a Zsigmond által ekkor megerősített mezővárosi cím és a mezővárosra jellemző jogok sokkal korábbiak lehettek, hiszen különböző alkalmakkor a város polgárai hivatkoztak rá, és - akárcsak Kecskemét esetében - számos oklevél igazolja, hogy a gyakorlatban a város élt a kiváltsággal. Már a XV. századtól, bár eltérő volt politikai és jogi státusuk, mindkét városban aránylag nagymértékű autonómia működött. Marosvásárhely 1470-től önkormányzatijogokkal bír Marosszék joghatóságával szemben, és ezeket a jogait 1557- ben Izabella királyné is megerősíti és kibővíti, majd 1616-ban a szabad királyi városi kiváltságjog elnyerésével ezek a jogai újjakkal bővülnek. Kecskeméten is már 1423- ban említés történik a város választott bíráiról, és ugyancsak az 1423. évi oklevélből tudjuk, hogy a városnak ekkor már ún. „polgárai” vannak, akik saját esküdteket és bírót választhatnak, tehát a város számottevő autonómiával rendelkezik. Az elkövetkezendő századokban történelmük különböző módon alakul: míg Kecskemét királyi, majd királynői birtokból a XV. század közepén zálogosítás útján magánföldesúri birtokba kerül királyi vagy királynői mezővárosból földesúri mezőváros lesz, majd 1541-ben török fennhatóság alá kerül, addig Marosvásárhely mint a marosszéki székelyek legnagyobb települése, és első a székelyföldi kiváltságos mezővárosok sorában, királyi mezővárosból lett 1616-ban, Bethlen Gábor kiváltság- levelével, immár Marosvásárhely néven szabad királyi várossá. Ugyanezt a rangot 2 Idem, p. 103. 3 Idem. 174
