Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Farkas Lajos: Petőfi és Dunavecse
Farkas Lajos: Petőfi és Dunavecse E vers ma Dunavecse himnusza, de kemény csatát kellett megvívnia a városnak, hogy bizonyítsa a szomszédos Szalkszentmárton ellenében, hogy amikor a költő Pozsonyban e verset megírta a dunavecsei és nem a szalkszentmártoni kislakra gondolt, ezért most ugorjunk egy nagyot az időben. Az 1900-as évek elején nagy vita kerekedett Dunavecse és Szalkszentmárton között e kérdést illetően. Mindkét település makacsul védte az igazát és magáénak követelte a kislakot, annak ellenére, hogy 1843-ban a szülők még Dunavecsén éltek, és csak 1845-ben költöznek át Szalkszentmártonba. Dienes András, a híres Petőfi-kutató volt az, aki foglalkozott a témával. Erről így ír 1958-ban: „ Két község vitázik szenvedélyesen két épület felett. A házak halottak, apáik lerombolták, de él egy vers, egy halhatatlan: most mind két község azt állítja, hogy a vers nem a másik, hanem az ő házának szól. Végül elunta Dunavecse, hogy a szomszéd magáénak vallja a kis lakot, perdöntő vitára hívta ki Szalkszentmártoni. Engem hívtak meg bírónak, ezt a tisztet a világért fel nem veszem de a disputára elmentem. Még gyalog is elmentem volna hisz ilyen per, még aligha volt a földiekén. A dunavecsei álláspontot Vasberényi Géza védte az álláspontot a szalkszentmártoni Ottrok András támadta. Nem szaporítom a szót, a dunavecsei disputát a védelem nyerte meg, Dunavecse Vasberényi Gézával, aki bizonyította, hogy a költő szülei 1844. november 1-jéig a dunavecsei kocsma árendás épületében laktak pár lépésnyire a Dunától. ” Viszont Petőfi a ’’Csárda romjai” című verse, már valószínű, hogy a szalkszentmártoni révcsárdára utal, amikor már szülei ott laktak. A vitát Dienes András nagyon találóan zárja: „Megosztoztak az örökségen: Dunavecséé a kis lak, illetve ennek ma már csak a puszta földje, Szalkszentmártoné a csárda romjai illetve ennek hült helye." Petőfi 1844. április 7-én tér vissza Dunavecsére. Ekkor már nem komédiás, hanem a Pesti Divatlap segédszerkesztője, akinek hamarosan megjelenik új verseskötete. Otthon tölti a húsvétot (április 7-8.) ami valóságos családi ünnep lett. Sok legenda fűződik ehhez a hazatéréshez. Tudni vélték a vecseiek, hogy a költő apja haragjától félve nem mert előkészítés nélkül a színe elé kerülni, hanem követet - állítólag Bemelák Soma tanítót - küldött maga helyett, puhatolná ki, számíthat- e bocsánatra, még ő egy öreg terebélyes fa alatt várta a választ. E fát nevezték később Petőfi fájának. 1844 örömteli húsvétja vezeti be azt a sokat emlegetett „dunavecsei tavaszt” amikor Petőfi annyi zaklatott év után végre nyugodt körülmények között élhet. E két hónap alatt 19 vers született (Füstbe ment terv, Egy estém otthon, Zsuzsikához stb.) Kialakul körülötte egy kedves baráti kör is. Szűcs János rektor, Bemelák Soma tanító, Bállá István lelkész és a későbbi szabadságharc hőse, Fülöp György jegyző, akit a világosi fegyverletétel után Haynau elhurcoltatott. Sok meghitt estét töltöttek együtt, hol a költő lakásán, hol Bállá tiszteletes házánál, amely a református templom közelében állott. Mulatoztak pipa és bor mellett, adomákat mondtak, feljegyezték azt is, hogy Petőfi kedvenc szórakozása volt a földről asztalra ugrani - de helyből -, mit társai közül csak ő, a kiszolgált katona tudott megtenni. 160
