Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
ifj. Gyergyádesz László: A keresztény ikonográfia Tóth Menyhért első alkotói korszakában
ig. Gyergyádesz László: A keresztény ikonográfia... NAK” a Gondos pásztoron. Az, hogy Tóth Menyhért e képi világ valódi eredetéhez is megtalálta az utat, azt különösen jól bizonyítja az 1940-es évek elején megfestett, a képen felirattal is megnevezett Gonosz (vászon, olaj, 80x100 cm). A felülről mutatott, hegyekkel lehatárolt magas horizontú panorámatájképen, egy az emberiséget fenyegető gigantikus ősállatszerű lény jelenik meg egy bruegeli Weltlandschaft (’világtájkép’) keretében. Talán e későközépkori (főleg a XV. és részint XVI. századi) Alpokon túli művészethez való kapcsolódása magyarázhatja meg Tóth Menyhért korai műveinek különleges kompozícióit, azok zsúfoltságát, a szimbólumok és a látvány festészet együttes igényét. E jellemzők alapján ma már valószinűleg nem támadnak fel bennünk olyan kétségek, mint a fiatal festőművész 1941-es budapesti Műbarát-beli kiállításáról író mükritikáiban Elek Artúrnak, Kállai Ernőnek és másoknak.7 Az életmű egészét látva, ma már jóval könnyebb „felfedeznünk”, hogy a keresztény ikonográfiában fogant korai művekben említett jellegzetességek, mozzanatok egyfajta előkészítői voltak annak az ötvenes évek vége felé kibontakozó különleges tóth menyhérti festészeti látomásnak, amelyben egyszerre volt képes a valós látvány és a transzcendens rögzítésére egy képzőművészeti alkotás keretei között. Ennek egyik előzeteseként festette 1943 körül a nagyméretű Keresztent (vászon, olaj, 198x138 cm), melyen az útmenti keresztek Krisztusa kifeszített állatbőrré változik át egy szürrealista, minden élőlényt egyenrangúvá oldó látomásban. Másik, hasonlóan pontos előrejelzés az a kicsiny színes füzetrajz is, amelyen a falusi templom szinte állatszerű jelenséggé változik át a torony helyett a szentély fölé helyezett kereszt - bármilyen hihetetlennek is hangzik - farokszerü megjelenítésével. 7 Lásd róla és a kritikákat, pl.: SÜMEGI György 1992. 547. és 550-552. 150
