Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Pop Laura: A családi élet szokása a Fehér megyei Magyarlapád község falvainak román lakosai körében
Pop, Laura: A családi élet szokásai... mint a profán és a szakrális világ közötti kapcsolat megteremtője, kapocs a természet és a spiritualitás között, az ő tiszte volt az újszülöttet keresztelőkor a templomba elvinni, és ott a keresztanyának - a gyermek lelki anyjának - átadni. Keresztelő után a keresztanya vitte haza a templomból a gyermeket, és a hagyományos mondással: Adtál egy pogányt, hoztam egy keresztényt adta át az anyának. Tekintettel az anyát és gyermekét fenyegető veszélyekre, a szüléskor végzett mágikus eljárások igen változatosak. Szülés előtt a terhes asszonynak számos tilalmat kellett megtartania, hogy elkerülje azokat a gyermekét fenyegető genetikai elváltozásokat, amelyeket a hiedelem szerint a rontások válthatnak ki. Ezek szerint nem hordhatott semmit a zsebében, a kötényében, illetve az ölében, nem érinthetett macskát, tyúkot, nehogy a gyermek foltos, szőrös, netán tollas legyen. Sok bajelhárító cselekvés létezik a szülést követő időben, egészen a keresztelőig: piros cérnát kell a küszöbre tenni, illetve a gyermek csuklójára kötni; keresztet, rózsafuzért, bazsalikomot, illetve imádságos könyvet kell az újszülött bölcsőjébe tenni. Ha egyedül marad a házban, a gyermeket a bölcső mellé helyezett seprű és olló védi meg a gonosztól. Gyakoriak az igézés és ijedtség elleni ráolvasások és a szénnel, olvasztott ólommal, fokhagymával (stb.) végzett mágikus cselekvések. Súlyosabb esetekben, amikor a gyermek éjszaka felsír álmában, „számocskát”, ún. „numarust” készítenek, azaz felírják Jézus Krisztus nevének kezdőbetűit egy darab fémre vagy papírra, amelyet kis vászonzacskóba téve a beteg gyermek nyakába kötnek. A súlyosan károsodott, nyomorék gyermekek esetében Szent Antal-böjtöt tartottak. Ez a jellegzetesen római katolikus böjt, amelyet esetenként az ortodoxok is megtartottak, előírta kilenc kedden keresztül a böjtölést, majd egy mise elmondatását - vagyis a „slujba” (mise, istentisztelet) megfizetését -, valamint a könyörgést Szent Antalhoz és a Szűzanyához. Ahhoz, hogy a böjt hatásos legyen, különböző mágikus előírásokat kellett megtartani: nem tudhatott a böjtről senki, csak a pap, kilenc kedden és vasárnapon át kellett böjtölni, nem volt szabad a böjtöt túlzásba vinni. A magyarbagóiak tudnak egy asszonyról, aki miután egyszer megtartotta a Szent Antal böjtjét, megpróbálta másodszor is megtartani azt, azonban ekkor már nem használt, a gyermek állapota rosszabbra fordult. A javasasszonyokról, az ún. „urszitoarékról” csak a szülők meséiből hallottak az anyák, tőlük tudják, hogy ezek jönnek el az újszülötthöz a jövőjét megjósolni. Az „urszitoarék” jövendöléseit senki el nem kerülheti, és alá is támasztják ezt azzal a „megtörtént” esettel, amikor egy gyermeknek azt jövendölték, hogy a kútba fog fulladni. A szülők minden elővigyázatossága ellenére a jóslat beteljesedett. Hasonló történettel más, románok lakta területeken - például a nyugati Szigethegységben, Besszarábiában vagy Máramarosban - is találkoztam. Az első tej fog kiesésekor szokás volt átdobni azt a háztetőn, és közben ezt mondani: „Kutya, adok egy vasfogat, adj nekem acélfogat”. A 12. év a gyerekkor végét jelentette, eddig a korig a gyereket „cingalasnak” nevezik (a magyar ,,cenk”-ből). 12-14 éves koruktól a fiúkat legényecskének, „copi- landri”-nak nevezik; 15-16 éves kortól legénynek, „fisior”-nak. A 14. életévét betöltött lányokat „fetiscane”-nak (leányocskáknak) nevezik, és ettől a kortól kezdve joguk van a táncba járni, és „pasturát” (egy fajta hátsó katrinca) viselni. A II. világháború előtt legalább négy-öt gyermek volt egy családban, egyes családokban tíz104
