Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
Észak-Bácska fővárosa - Kovács Erika: Majorcsics Jenő bajai sablon- és hengerkészítő műhelye
Majorcsics Jenő bajai sablon- és hengerkészítő műhelye ország területére szállították, sőt a 40-es években külföldre is. A második világháború után csak belföldi terjesztésre vállalkoztak. Idősebb Majorcsics Jenő vonattal, majd gépkocsival járta az országot. Ő gyűjtötte össze a megrendeléseket közvetlenül a vevőktől, festőktől. Kérdezgette az embereket, s mindig ez alapján készültek itthon a műhelyben az igényes minták, „...járta az országot, fölkereste a festőket, szállodában aludt, amit máma már nem lehet megcsinálni, mert horribilis összeg. Többe kerülne a leves, mint a hús. Volt, hogy 3-4 hétig úton volt. Mikor összegyűjtötte a rendeléseket hazajött, leadta, itt elkészült a csomagolás és küldtük'a csomagokat.” - emlékezik vissza ifjabb Majorcsics Jenő. Nagyon fontos ez a család és a műhely történetében, hiszen állandóan személyes kapcsolatban voltak a megrendelőkkel, s így alakítani tudták a divatnak és igényeknek megfelelően kollekciójukat. Ezt az érdekes hármasságot figyelhetjük meg később (bár terjedelmi okokból most igazán nem lesz idő bemutatni) egy szeremlei festő-piktor asszonnyal készült interjúban is. Sőt a bácsalmási adatközlő is arról beszélt evvel a témával kapcsolatban: „...hogy a mintaválasztást rábízta (megrendelőként) a szakemberre. Annyit mondott, hogy a virágos falat szereti, a továbbiakat már a festő ízlésére hagyta.” Tehát a festőknek volt nagyobb szerepük a festőminták „megjelenésének” alakításában. Persze a mintatervezőknek is - egy idő után ráérzésből is - tudniuk kellett a kor divatját. Ehhez azonban állandóan figyelniük kellett annak változását, s ellesni az új szakma fortélyait. Azért foglalkozom ilyen hosszan ezzel a témával, mert idősebb Majorcsics Jenő halála után ezt a szerepet (terjesztés, piackutatás) nem vette át senki a családban. Ez problémát jelentett, amit úgy igyekeztek áthidalni, hogy mintakollekciókat készítettek (prospektusok) és azt postán juttatták el a festőkhöz, akik ebből választottak mintákat, és a megrendelés is ezen az úton történt. Postán küldték el a kért sablon- vagy hengermintákat, működött ez így is, csak a közvetlen kapcsolat szerepe iktatódott ki, ami - úgy érzem - egy idő után a megrendelők számának csökkenésével járt. A prospektusok kezdetben fekete-fehér nyomtatásban jelentek meg, a minták egyenként számot kaptak, megkönnyítve a választást. Később a nyomdaipar fejlődése lehetővé tette, hogy színes katalógusok készüljenek. Ezzel a festők munkáját is segítették tippeket adva a színek válogatásához. Mint már említettem, Majorcsics Szilveszter és idősebb Majorcsics Jenő halála után a családon belül megszakadt a mintatervező-mintaterjesztő tevékenység. Igyekeztek a kialakult problémát más úton-módon megoldani. Egyrészt felvették alkalmazottnak Tapodi Lászlót, aki nagyon jó kézügyességgel rendelkezett (ő vállalta a tervezésterjesztés munkáját). Ő arra panaszkodott a vele készült interjúban, hogy a prospektusok útján történő mintarendelés már nem úgy működött, mint annak idején id. Majorcsics Jenő életében. Hiába igyekezett Majorcsics Jenő a műhelyben egyenként foglalkozni a vevőkkel (festőkkel), mégsem sikerült annyi információt megtudni a mintákra, motívumkincsre vonatkozóan, mint annak idején édesapja életében. így megszakadt az a közvetlen kapcsolat festő és mintakészítő között, amiről már az előbbiekben szóltam. Ha jelentkezett is igény a mintákra-motívumkincsre vonatkozóan, akkor az a műhelyben 89
