Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
Nemzetiségek Észak-Bácskában - Kriston Vízi József: Garán élő nemzetiségeink téli szórakozásformái és alkalmai
Kriston Vízi József A zenét korábban alkalmilag társult egyének szolgáltatták, utóbb már állandóan a Krékity István vezette, hírneves garai tamburazenekar muzsikál. Az asszonybálok sikerén, sőt példáján fölbuzdult egykori szervezők és utódaik igyekezetének köszönhetően az utóbbi esztendőkben a hagyományosan páros bunyevác préloénál is több látogatója van a férfibálnak. Egyik ifjú beszélgetőtársunk, a 17 éves bajai Kelemen Áron az elmúlt hetekben nagy élményként élte meg, hogy Garán lakó gimnáziumi osztálytársa, Kubatov Milán őt harmadmagával meghívta a kakasbálba. Az apai ágon székely, anyai ágon felvidéki magyar fiatalemberben mély nyomokat hagyott a báli fogadtatás, a bőséges birkapörkölt, no meg a bunyevác kolo, amit vele egykorú társa ügyesen vezetve tanított nekik egész éjszaka, hajnal kettőig. Barátjuk büszkén vitte házukba első báli vendégeit, akik már csak félálomban hallották a csaknem délig, másutt este 7 óráig is tartó mulatozás résztvevőinek nótázását.21 A garai asszonybál jövő évi időpontját már kitűzték, s Áronnak érvényes meghívása van 2000-re is, az ottani kakasbálba! Irodalom BÁRTH Dániel 1997 A Bács-Kiskun megyei nemzetiségek néprajzi és helytörténeti irodalma. In: Dunáninnen-Tiszáninnen (Szerk.: Bárth János) 167-180. Kecskemét BÁRTH János 1980 Farsang farka. Új Tükör XVIII. évf. 11.17. 10. 1995 Népcsoportok, néprajzi csoportok és történeti-néprajzi tájak a Duna-Tisza közén. In: Dunáninnen-Tiszáninnen (Szerk.: Bárth János) 7—21. Kecskemét BELLOSICS Bálint 1909 Bunyeváczok. In: Bács-Bodrog vármegye népe I. 403. Budapest BERGMANN Anna 1975 Lakóhelyem, Gara történeti képe és gazdasági élete. Szakdolgozat. Baja BOROVSZKY Samu (szerk.) 1909 Gara. In: Bács-Bodrog vármegye. 83-85. Budapest GÁL Zoltán, Dr. 1997 Bácsszentgyörgy. In: Bács-Kiskun megye Kézikönyve. (Főszert: Szabó Klára) 546-547. KEINER, Stefan 1991 Gara. Langenau KISS Mária 1988 Délszláv szokások a Duna mentén. Budapest 21 Adataival nagyon sokat segített: Dujmov Jakab (sz. 1933), Krékity István (sz. 1938), Kubatov Péter (sz. 1934), Fazekas Istvánná Kajtácsi Mária (sz. 1946) és Kelemen Áron (sz. 1982). 38