Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1998 (Kalocsa, 1999)
Nemzetiségek Észak-Bácskában - Schwalm Pál: A magyarországi németek kultúrkincsei
A magyarországi németek kultúrkincsei dallamokat és egyszerű szöveget költött hozzá. Persze ebbe a munkába az iskolamesterek is besegítettek. Érdekes, hogy orosz, szláv népdalok dallamára is születtek itt német népdalok. A dalok közlésre való kiválogatásánál Bartók és Kodály tanításához, elméletéhez tartottam magam: népdal az, amelyet egy nagyobb népcsoport a magáénak tart és vall és már hosszabb időn át énekel is. A magnóra felvett énekeknek csak egy részét közölhettem, mert a kiadási költségek pénzügyi határt szabtak. Csupán Somberek községben két kötetnyi népdalt gyűjtöttem. Oszwald Mária asszony két napon át 214 népdalt énekelt. Szívszorító élményem volt itt is. A volt postásnő házát elvették. Hangyaszorgalommal egy újat építettek. Azt is államosították. Bárhol, bármelyik családnál jártam, a felvételek előtt mindenütt végig kellett hallgatnom a családok tragédiáját. A közlés kényszerét mindig megértettem. Érdekes és kirívó esetem volt Szederkényben. Egy napon át járt a magnóm, egy kötetnyi műdalt és operettbetétet vettem fel, hogy a közlőket meg ne sértsem. Ezeket a dalokat az emberek kézírásos énekkönyvekben „Echte schwäbische Volkslieder” címmel őrizték meg. Értelmiségi emberektől tudtam meg, hogy a 30-40-es években több kórus működött a faluban. A kórusvezetők a fenti darabokkal nagyobb sikert értek el, mint az egyszerűbb népi dallamokkal. A sikertelenségbe nem nyugodtam bele, újból végigjártam az utcákat. És ekkor Koch Katalin, szül. Guhr asszony (81 éves) tíz, addig nem ismert igazi népdallal ajándékozott meg, és egy hosszú Betlehemes-játékkal. Sok faluban a népszerűbb, divatosabb műdal mellett az idősebb embereknél azért még megtalálható az igazi népdal. Kati néni elmondta, hogy a dalokat Faulstich Péter bácsitól (83 éves) tanulta meg. A kukoricafosztás hosszú estéin az idős ember a dalokat addig ismételte, míg minden jelenlévő meg nem tanulta. Csodálatos élmény volt, amikor húsznál is több ember önfeledt énekkel verte fel az est csendjét. A polgárosodó társadalomban élesebben elkülönült a műzene a népi kultúrától, a haladás jelképévé vált a műzene, és maradinak, lenézettnek tűnt a „parasztok” kultúrája. A 20. század új mozgalmai ráirányították ismét a zeneszerzők, a pedagógusok, a kultúra iránt érdeklődök figyelmét a régi értékekre. Bartók és Kodály munkássága e téren felbecsülhetetlen. d) Népdalgyűjtésemnek legérdekesebb, talán legértékesebb darabjai közé tartoznak azok, amelyek az 1946/47-es kitelepítés alatt az egész országban keletkeztek. Dallamuk, szövegük rendkívül egyszerű. Rejtély számomra ma is, hogy egy mindenéből kifosztott és jogfosztott német népcsoport ősi leikéből hogyan szólalhatott meg egyszerre a négysoros, csupán a szeretett haza elvesztése miatti és iránti fájdalma?! Mert egy biztos, hogy az utcára kidobott hímesházi asszony nem rohant el Csávolyra, egy másik kifosztott sorstársához, hogy na, most énekeljünk együtt. Azt hiszem, hogy csupán a végveszély lélekharangja szólalt meg. Ezekből a szívbemarkoló énekekből csak néhány gondolatot idézek, amelyekben a szülőföld iránti szeretet bizonyítékait látjuk. Gert Annamária (64 éves) - Gyönk: ...ezek a dalok néhány perc alatt születtek meg. Tésztát gyúrtunk az oroszoknak,... robotoltunk,... az egyik asszony elkezdte, mondott néhány szót — egy ismerős dallamra — és erre fel a másik is, és egyszerre készen volt az 13
