Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
A Duna Mentén
Farkas Lajos Majsai Károly nyugalmazott múzeumvezető Petőfi Sándor és szülei a szalkszentmártoni nagyvendégfogadóban című könyvében a már távozó Kardosról így ír: „Kardos István Petőfivel történt utolsó találkozása után még 46 évet élt. Petőfihez hasonlóan ő is részt vett a magyar szabadságharc küzdelmeiben. Ennek kapcsán még egyszer eljutott Szalkszentmártonba is.” Ezt igazolják emlékiratának következő sorai is: „Én a szabadcsapattal mentem Dömsödre, hol Hajós Károly kapitány fölszerelte és kvártélyra osztotta az embereit. Alig töltöttünk egypár napot Dömsödön, midőn a Makádról jövőkkel fölszaporodott 80-ra. Hanem aztán Hajós Károlytól átvette a csapatot egy a hadügyminiszter által kinevezett 3-ik zászlóaljhoz tartozó honvédkapitány. Gergely Károly, ki ügyvéd és a kunszentmiklósi korrektornak a fia volt. Ezzel fegyverkészletünk és ruhaneműnkéi együtt elszállítottak bennünket Kunszentmiklósra, s rám lett bízva a csapat fölött a parancsnokság. Itt olvasta fel az összegyűlt nép előtt a jegyző a Váczról jött levelet, mely tudatta miszerint a magyar sereg ott megütközött a muszkákkal. Azután mentünk tovább Tassra Szalkszentmártonba és Dunavecsére, hol mindenütt toboroztunk. Vecsén találkoztam a menekülő Ács Károllyal és Jókai Mórral. Midőn meghallottuk, hogy a németek előcsapata Vadasra ért, elvonultunk Soltra.” Vajon mikor Kardos a nemzetőrökkel együtt Vecse felé menve elhaladt a Vadasi csárda mellett, eszébe jutott-e az a mulatság, amelynek Petőfi is résztvevője volt? Hogyan fogadták a szalkszentmártoniak volt tanítójukat, amikor a nemzetőrség első rangú alhadnagyaként toborzót tartott a községben? A szabadságharc leverése után egy ideig Kardos Istvánnak is a bújdosás jutott osztályrészül. Sikerült azonban visszajutnia a szigetszentmiklósi iskolájába, ahol 40 esztendőn keresztül tanított. Mindig az újat kereső tanító volt, aki arra törekedett, hogy minél korszerűbben juttathassa a tudományhoz az ifjú nemzedéket. Példát mutatott a tiszta hazaszeretetből is. A szalkszentmártoni szájhagyomány is megőrizte emlékezetében Petőfi Sándor barátját, Kardos Istvánt, a segédtanítót. Neki is köszönhetjük, hogy kortársi visszaemlékezésével segített a költő itt eltöltött napjait megismertetni, alakját megrajzolni. Kardos István 1894. július 23-án halt meg Pécsmegyeren, ott is temették el. Rendelkezése értelmében tíz év múlva exhumálták és azóta a számára oly kedves szigetszentmiklósi földben alussza örök álmát. Majsai Károly a szalkszentmártoni Petőfi Sándor Emlékmúzeum vezetője kezdte el valójában a Kardossal kapcsolatos kutatásokat. A szájhagyomány alapján indult el. Mivel Petőfiék ittléte alatt az iskola az egyházhoz tartozott, elsőként a szalkszentmártoni Református Egyház irattári anyagát kellett átnézni, hogy Kardos segédtanító nyomára bukkanjon. Annak ellenére, hogy az egyház lelkipásztorainak nevét egészen 1626-ig tudja visszavezetni, csak 1740-től találjuk meg gazdasági számadatait. Ennek az az oka, hogy 1724-től itt 16 éven keresztül lelkészkedő Kansai János 1740-ben pestis miatt egész háza népével együtt kihalt, s az akkori védekezési mód az előző irattári anyagot több más dologgal együtt elégette. Tehát nehéz volt Kardos nevére bukkanni. Nem található ugyanis az egyház irattárában olyan összegzés, amely az itt szolgált tanítók névsorát felfektetné, anyakönyvezné. A gazdasági számadások, nyugták, presbiteri jegyzőkönyvek dátumai alapján kellett kigyűjteni, kik voltak azok, akik a kérdéses időpontban itt tanítottak. Itt bukkant rá Majsai Károly Kardos István nevére. A szöveg 120
