Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
A Kalocsai Sárköz
Kriston Vízi József ádventben házról-házra hordozott kis betlehemi istállókhoz készültek ilyen cserépállatkák s hozzájuk pásztorfigurák is. Később gyermekjátéknak árulták a piacon...”23 Azt, hogy ezek a nehezen azonosítható állatfigurák - illetve sorozattársaik - körülbelül mikor szolgálták még a betlehemezőket, s megközelitőleg mikortól számíthatók már - a Karácsony adta hangulattal természetesen - elsődleg játékszerként, azt a korabeli homályos megfogalmazás - ti.: „később” -, sajnos nem tudtuk tisztázni, s kérdezésünkre a napokban Hofer Tamás sem tudott újabb lényegi adattal szolgálni. 3. Etnográfus elődünk, Bellosics Bálint 1901-es rövid közleményét az alábbiakkal zárja: „Ez alakocskákkal egyidőben hasonló anyagból készült csipkézett fülű és gyapottal gyapjúzott háromlábú báránykákat is árulnak. A gyapotot fehér vagy rózsaszín papírral kötik a testre, s közé tuja-leveleket tűzdelnek. A hátból sárga vagy kék zászlócskák állnak ki, a húsvéti bárányka alakját utánozzák, s talán a piros tojás itt nagyon elterjedt szokása miatt szorult a pásztorral együtt a karácsonyi jászol mellé.”24 A korábbiak alapján már nem is csodálkoztunk, amikor a nagybaracskai Geszte Csőre néni ünnepi díszeket őrző-tartó dobozainak egyikéből a fönt leírtak egyik mai - természetesen már négylábú! - utódja is előkerült. Szabó néni viszont nem szólt arról, hogy ez karácsonyi figura volna, csak annnyit mondott, hogy mindent eltesz, ami az ünnepekről megmarad. A sárga, pápai színt hordozó - s a feltámadást jelképező - diadalmi lobogóval díszített bárány a húsvéti ünnepkör legkedveltebb alakja - s ez a metafora már Pál apostolnál hangsúlyos szerepet kap.25 Nem játékszer, hanem az ünnep hangulatát szépen kifejező tárgy, mondta el a változatos életutat bejárt, 1956 óta Miskén élő népművész: Czár János, aki - ha megszakításokkal is, de - kisgyermekkora óta készíti a vattatestű, agyagból formált és kék-piros szalaggal díszített bárányokat. Az ügyesebb kezű, iskoláskorú gyerekek - amilyen ő is volt - már a böjti időszak kezdetétől folyamatosan készítették Kalocsán a bárányokat, s ezekkel az asszonyok házaltak és piacoztak helyben, méginkább a szállásokon vagy a környező falukba - Bátya, Fájsz, Alsómégy, Homokmégy - hordták ki kosarastul. Nem kizárólag pénzért, hanem terményért is szívesen adták-cserélték ezeket. Az állatok testéhez a Kalocsán szinte mindenfelé föllelhető, a helyi gelencséreknek igazán kedvükre való „sárgafőd” volt a jó. Nyáron a házakhoz kocsiszám hordták ezt, és igen jó szolgálatot tett, főleg házjavításkor, tapasztáshoz. De hordta mindenki a város foktői részéről is. Az asszonyok előszeretettel meszelték be az állatok elejét - fejét, orrát - és piros szemet csináltak nekik. A lábakat apró, hasigatott nyárfából készítették. A bárány nyakát kék szalaggal kötötték át, s ez volt a képzeletbeli csengő tartója. A hasa alatt áthúzott s a faránál „fecskefarkosan” megkötött szalag általában piros, boltban vásárolt keskeny papírcsíkokból került ki, és végsősoron ez fogta le a fehér vatta-bundát is. A zászló színe viszont csak egyféle: mindig sárga lehetett. A húsvétot közvetlen előző napokban a 23 FÉL-HOFER-K.CSILLÉRY 1969. - Hofer Tamás szíves segítségét és adatait ezúton is köszönöm. Vö: K.CS1LLÉRY 1977. 78-79., ahol már más és más beállítású - úgy tűnik csak szikkasztott agyag! - állatfigurák szerepelnek. 24 BELLOSICS 1901. 122. 25 KATONA 1982. 302. 68
