Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
A Kalocsai Sárköz
Fehér Zoltán zenéjébe - főként a román és a horvát népzenébe - ez a hangnem és ez a stílus tőlünk került át. A bátyai magyar népzenére a délszláv hatás - bár kimutatható - sokkal csekélyebb.21 A másik lehetőség, hogy a pentatóniát ismerték a beköltözött délszlávok is, akik azt a Balkánon egy beolvadt török fajta néptől vették át. Mindenesetre ismerünk még olyan ereszkedő pentaton dallamot rác szöveggel Bátyáról, amely teljesen ismeretlen a magyar népzenében. Szövegében pedig a Szarajevó melletti folyó túlsó partján legelésző szarvasról szól. A pentatóniának az a fajtája, amely a magyar népzenében megtalálható, a mongol-török népeknek is sajátja, s hozzánk a honfoglalás előtt tőlük került át. Ilyen török nép volt az onogur, amelyik 670 körül Kuvrát onogur kagán ötödik fiának vezetésével épp Dalmáciában telepedett le.22 Az ő népzenéjük épp úgy pentaton lehetett, mint a Vardar folyó vidékére települt, Anonymus által Csabamagyarának, XIXII. századi bizánci forrásokban vardarióta türköknek nevezett népé.23 Bátya, a magyar kisreliktum településekhez hasonlóan sok helyről fogadta magába a török elől menekülő délszláv népcsoportokat és a helybeli magyarsággal keveredve is számos - a balkáni „őshazában” azóta kipusztult - kultúrális javat őrzött meg. Talán ezek közé tartoznak némely bátyai pentaton dallamok is. Persze mindez csak hipotézis. Megerősítésére vagy elvetésére jóval több magyarországi és horvátországi adatra volna szükség. Irodalom BARTÓK Béla 1952 Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje. Budapest FEHÉR Zoltán 1991 A bátyai nép kettősgyökerű kultúrájának sajátosságai. In.: A Duna menti népek hagyományos műveltsége (Szerk.: Halász Péter) 81-88. Budapest 1996 Bátya életrajza. Bátya FEHÉR Anikó - FEHÉR Zoltán 1991 Bátya népének dalkincse. Kézirat FEHÉR Zoltán - FEHÉR Anikó 1993 Bátya népzenéje. Kecskemét GYŐRFFY György 1959 Tanulmányok a magyar állam eredetéről. Budapest HALÁSZ Péter (szerk.) 1991 A Duna menti népek hagyományos műveltsége. Tanulmányok Andrásfalvy Bertalan tiszteletére. Budapest JÁRDÁNYI Pál 1961 Magyar népdaltípusok I-II. Budapest 21 FEHÉR Anikó - FEHÉR Zoltán 1991. Kézirat 22 LÁSZLÓ 1977. 225-230. 23 GYŐRFFY 1959. 48. 58